Kékfény

Ittas volt a nagykállói gázoló,aki 2 ember halálát okozta

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya őrizetbe vette azt a 44 éves férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint autójával ittas állapotban halálra gázolt egy 51 éves nőt és 25 éves lányát hétfőn koraeste Nagykállóban.

Uzsorások őrizetben Nyírbátorban

rendőrségUzsorabűncselekmény miatt nyomoz a Nyírbátori Rendőrkapitányság. Február 4-én őrizetbe vettek két férfit, akik életveszélyes fenyegetéseket követően ásóval és vasvillával felfegyverkezve rontottak be egy nekik tartozó házaspár lakására, mert azok már nem tudtak nekik időben fizetni.

Szórakozóhelyeket ellenőrztek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségA budapesti West Balkán nevű szórakozóhelyen történt három halálos áldozatot követelő tragédiát követően 2011. január 21. és 29. között a rendőrség a társszervekkel közösen országos akció keretében ellenőrizte a fiatalok által látogatott, nagyobb tömegeket vonzó szórakozóhelyeket.

Kislányokat fogdosott Nyíregyházán

rendőrségNyár óta több feljelentést tettek a rendőrségen, mert egy férfi obszcén szavak kíséretében kislányokat fogdosott Nyíregyházán. A tettes az utcán, illetve egy-egy esetben lakótelepi ház lépcsőházában és a liftben tapogatta 10-12 éves gyerekeket.

Elfogások, őrizetbe vételek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrség A Baktalórántházi Rendőrőrs kedden őrizetbe vett egy 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ittas állapotban élettársát a hajánál fogva rángatta, a nő apját pedig súlyosan bántalmazta.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2010. évi közlekedési-baleseti helyzetképe

rendőrség Dr. Tarcsa Csaba r. ezredes, mb. főkapitány és dr. Hudák Zsolt r. alezredes, mb. rendészeti igazgató sajtótájékoztatón értékelték a megye 2010-es közlekedési helyzetét.

Elvitte az óvszer-automatát Nyíregyházán

rendőrségEgy nyíregyházi söröző vécéjében a falról leszakította az óvszer automatát egy fiatalember, és megpróbálta a kabátja alatt kivinni.

Meglopta az utcalány Tiszavasváriban

TiszavasváriEgy kamionos tett feljelentést hétfőn, mert egy út széléről felvett prostituált a Tiszavasváriban lezajlott aktust követően nem elégedett meg a kialkudott árral, hanem ellopta tárcáját is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kékfény csatornájára