Secondary menu


Kiemelt cikkek

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral

Évértékelő / évindító interjú a Képmás zenekarral A Képmás zenekar az észak-keleti régió egyik meghatározó csapata, amely 2006-ban Nyíregyházán alakult azzal a szándékkal, hogy olyan igényes élő zenét játsszanak, amely valódi intellektuális tartalmat közvetít. Folyamatosan zenélnek és hozzák el a szeretet hangját a számtalan intézménybe, nem csak egyházi berkeken belül. A zenekar vezetőjét, Bolega László énekes-dalszerzőt a legutóbbi turnéjukról, és az előttük álló időszakról is kérdeztük.

Hamarosan befejeződik a Szabadtéri Színpad felújítása

A Szabadtéri Színpad műszakilag igen leromlott állapotban volt, a mai kor követelményeinek, és a helyi igényeknek sem felel meg, így teljes körű felújítása évek óta indokolt. Igen frekventált helyén áll, a városi szövetben való elhelyezkedésénél, a funkciójánál, a térszervezésénél fogva, illetve a területen lévő építmények, épületek, terek formavilága, építészeti megfogalmazása, a vegetációt meghatározó hangulata miatt, a város igen jellegzetes, fontos intézménye.

Ha február, akkor Táncfarsang!

Három napos táncőrület a Móricz Zsigmond Színházban! 2018-ban is megrendezésre kerül a Táncfarsang: Néptánc, flamenco, balett, modern táncfeldolgozások és látványos koreográfiák várják a tánc szerelmeseit!

Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2018

 Irodalmi pályázat - Pegazus Könyvek Antológia 2016 A PegazusTv Média és Oktató Kft pályázatot hirdet a Pegazus Könyvek Antológia 2018 címmel. Az immár negyedik alkalommal megjelenő antológiasorozat mottója: „Mindenkinek adj egy esélyt! A produktum és az alkotója legyen a meghatározó.”

A Móricz Zsigmond Könyvtár Kölcsey Szavalóversenyének felhívása

Szavalóversenyt rendeznek 2018. január. 25. (csütörtök) 10 órától középiskolai tanulók részére a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

Dingó kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban Igazi különlegesség, dingó született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban csak itt látható kölyök most 7 hetes, így állatorvosi vizsgálatokon esett át. A 3 éve cseh állatkertből érkezett anya állat, 63 napnyi vemhesség után hozta világra egy kotorékban kicsinyét. A szuka kölyök az első hónapot az anya által vájt búvóhelyen töltötte, ám most 7 hetes korában már előmerészkedik rejtekéből s előszeretettel mászkál szülei után a kifutóban.


Galériák

Felfüggesztve - Perme fotókiállítása

Felfüggesztve - Perme fotókiállítása Dohos Ferenc, vagy ahogy a legtöbben ismerik Nyíregyházán, PERME első fotókiállítása nyílt meg 2018. január 25-én a Mustárházban. Perme évtizedek óta amatőr fotósként örökíti meg Nyíregyháza és környéke eseményeit, követi a város fejlődését. 2005 óta blogot vezet Perme Képeskönyve címmel, ahol több ezer fotóval színesíti írásait. A "Felfüggesztve" című tárlat még egy hónapig lesz megtekinthető!

Űrbéli LEGO építés Nyíregyházán

Űrbéli LEGO építés Nyíregyházán Mintegy 400 diák vett részt azon a közösségi programon, amelyet a nyíregyházi LEGO gyár szervezésében, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban működő tekerd! csoport részvételével rendeztek meg szerdán Build the Space címmel. A gyerekek nem csak feladatokat oldottak meg és játszottak a nap során, hanem mindeközben az űrkutatással kapcsolatos ismereteiket is gyarapíthatták.

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban 2017. október 13-án mutatták be Olt Tamás rendezésében a Diótörő herceg című mesejátékot a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

Záhony

Megemlékezés a természetfestőről

Megemlékezés a természetfestőről 85. éve, június 6-án Záhonyban született az elmúlt század egyik legjelentősebb természetfestője, Csergezán Pál. Az alapiskoláit Kisvárdán elvégző, szülei által Mándokhoz is kötödő, regényes életpályáról híres alkotó elsősorban külföldön szerzett nagy elismertséget.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye fejlődése - Indul a záhonyi uniós megaprojekt

Szabolcs–Szatmár-Bereg Megye fejlődése - Indul a záhonyi uniós megaprojekt Már a Kelet Expo-n is bemutatkozott a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. a létesítendő Ipari Park tervekkel. A Záhony Térségi Logisztikai Klasztert 2006. február 13-án alapították, a térség logisztikai, szállítmányozói, és térségfejlesztési szervezetei. A megalapítás óta a klaszter tagjainak száma közel 20-ra gyarapodott.

Felújítási munkálatok a határokon Záhonynál, és Tiszabecsnél

Felújítási munkálatok a határokon Záhonynál, és Tiszabecsnél A határok mentén, Záhonynál és Tiszabecsnél is felújítási munkálatok folynak a Határrendészeti Kirendeltségek értesítése szerint.

Hetedik alkalommal is Születés Hete Fesztivál

Hetedik alkalommal is Születés Hete Fesztivál Soprontól Záhonyig, Kecskeméttől Esztergomig közel ötven magyarországi településen, és 2009-ben először nemzetközi szinten a szlovákiai Párkányban is egy héten keresztül a szülés és születés, a babavárás, a család születése és a nőiség áll a középpontban.

Záhonyban megbecsülik az adófizetőket

Lesku Miklós Záhony Város polgármestere szerint sokkal fontosabb a jelenleg is aktív helyi cégek megbecsülése, segítése, mint az ismeretlen befektetők utáni vágyakozás. Ezt bizonyítja, hogy Záhony Város kasszájába 2008. évben összesen 221.984.000,- Ft helyi adó bevétel folyt be. Ezt az összeget több mint háromszáz vállalkozás fizette meg.

Újraindul a Szűréssel az Életért Program

2009. március 29-én (vasárnap) 11.00 órakor Vojnik Mária államtitkár kilátogat a SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat cigándi állomására. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke, részt vesz a záhonyi SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat rendezvényén.2009 március 29-én 11.00 órakor Vojnik Mária államtitkár kilátogat a SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat cigándi állomására. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke, is részt vesz a záhonyi SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat rendezvényén.

Záhonyban tovább nő a közbiztonság

 Záhonyban tovább nő a közbiztonságZáhony Város Önkormányzata, a Záhonyi rendőrkapitányság és a helyi Polgárőrség egy új, közös közbiztonság növelő program megvalósítására kötött együttműködési megállapodást.

 

Tartalom átvétel

Main menu

by Dr. Radut