Tankcsapda turné: Vissza a jövőbe
Idén húsz éves a Tankcsapda. A debreceni zenészek a rajongókkal ünneplik eddigi pályájukat, ami szinte végig sikerekkel volt kikövezve. Ennek első szele a tavaszi „Nem hagylak el" címre hallgató turné, amely viszonylag kicsi, mindössze néhány száz fő befogadására képes helyszíneken zajlik majd.
Ez természetesen nem véletlenül van így! Már a turné címe is arra utal: ezeken, a koncerteken a Tankcsapda első öt évének lemezei kerülnek terítékre. A „Baj Van!"(1989) a „ Punk & Roll"(1990) „A Legjobb méreg" (1992) és a „Jönnek a Férgek"(1994) albumok dalaiból készült keresztmetszet hangzik el, esténként 25-30 dal.
„Lehet, hogy így elsőre kicsit furcsának tűnik az ötlet, - nyilatkozta Lukács Laci frontember, de az elmúlt évek során nagyon sokan mondták nekünk, hogy szemben a nagyszabású koncertekkel, ők inkább a kis, klubhangulatú, „régisulis" bulikat szeretik jobban. Arra gondoltunk, hogy mivel a Tankcsapda idén tölti be a huszadik évét, miért is ne kezdődhetne így ez a jubileumi idény! Sokan vannak, akik az életkorukból fakadóan nem lehettek ott az első pár év Tank-koncertjein, de szeretnék tudni milyen az, amikor a 'csapda nem egy több(tíz)ezres nagykoncert színpadán áll a rengeteg lámpa, kivetítők és pirotechnikai effektek között, hanem egy emberközeli, egyszerű és zúzós klubkoncertet ad. Abban is biztosak vagyunk, hogy a kezdetektől mellettünk álló rajongók közül is sokan vannak, akik szívesen „merülnek alá" újra a régi, sörszagú, füstös klubkoncertek és dalok hangulatába."
TANKCSAPDA - „NEM HAGYLAK EL" TURNÉ 2009
(Koncertek a zenekar első négy albumának dalaiból!!!)
* 04.03. Sopron – Hangár
* 04.04. Komárom – Csokonai Mh.
* 04.05. London/Camden Town – Lock17
* 04.10. Kunszentmárton – Mh
* 04.11. Kunmadaras – Mh
* 04.17. Békéscsaba – Ifi Ház
* 04.18. Miskolc – Ady Mh.
* 04.23. Keszthely – Bexi Egyetemi klub
* 04.24. Ajka – Kaszinó
* 04.25. Nagykanizsa – Kodály Mh.
* 04.30. Gödöllő – Trafo
* 05.01. Dombóvár – XXL
* 05.02. Székesfehérvár – Fezen klub
* 05.08. Hajdúszoboszló – Kovács M. VMK
* 05.09. Gyöngyös – Mátra Mh.
* 05.20. Budapest – A38

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







