Szabolcs Kupa

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium közös szervezésében idén hetedik alkalommal valósul meg a Szabolcs-Kupa országos fodrász-kozmetikus-műkörömépítő-pedikűrös verseny.

 

 

A versenyre eddig 195 versenyző jelezte részvételi szándékát, összesen 250 nevezésre kerül sor, mely minden eddigi létszámot meghalad. Idén második alkalommal kerül sor műkörömépítő és pedikűrös versenyre, mely legközelebb Budapesten volt eddig, ezt tükrözi az érdeklődés is, hiszen 42 versenyzőre számítunk. A versenyt szakmailag a kamara tagozatainak vezetői koordinálják. Fodrász szakmai tagozat: Lukovics György, kozmetikus szakmai tagozat: Dávidáné Krómer Beáta, kéz- és lábápolók szakmai tagozata: Forróné Gönczi Anita.

A versenyhez kísérőrendezvények és szakmai kiállítás is társul, ahol az ország legnagyobb, legelismertebb szépségipari termékekkel kereskedők bemutatják kínálatukat, kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítva a nagyközönségnek. A színes színpadi programok is igen érdekesnek ígérkeznek. Del Medico Márta testfestő mester munkái mellett, olasz mesterfodrász-bemutató, mesterkozmetikusok és műkörömdíszítők is bemutatkoznak..

Természetesen a felsoroltak mellett számos újdonságot megismerhetnek, kipróbálhatnak a résztvevők, többek között a szempillahosszabbítást, UV-mentes arcbarnítót. A fentiek mellett az iskola versenygyőztes ruhakészítő és tervező diákjai is bemutatják tudásukat, divattervezésből egy divatbemutatón. Az előző év sikerére alapozva ismét lehetőséget biztosítunk az „átváltozásra” egész nap, térítésmentesen.

A rendezvényre 2009. február 15-én kerül sor Nyíregyházán. A versenyszámok 9:00 órától kezdődnek. Várhatóan a legnagyobb érdeklődésre a 12.45-kor kezdődő, első alkalommal megrendezésre kerülő Vízmarcell frizura egész fejen, illetve a  szabad kategóriában induló fodrászok kreációi tarthatnak számot. Emellett igen látványosnak ígérkezik a 9.00 órakor kezdődő műkörömdíszítés, valamint a 12:10-kor kezdődő kozmetikai szám. Idén első alkalommal a hazai fodrászat egyik legidősebb alakja, Som Imréné Sebestyén Teréz 83 éves fodrászmesterrel kerül sor műhelybeszélgetésre, egy kis fodrásztörténeti emlékanyag bemutatásával egybekötve 15.50 órai kezdettel.

Az eredményhirdetés 17:00 órakor lesz az iskola aulájában. A kupák és érmek mellett a támogatók által felajánlott értékes különdíjakat is ekkor adják át, melyek között szakmai képzések és ajándékcsomagok egyaránt szerepelnek. A műkörömdíszítő kategória első helyezettje kvalifikálja magát az országos versenyre is.

Mészáros Éva
Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara