Elsöprő többséggel Dr. Tasnádi Csaba a Móricz Zsigmond Színház igazgatója

Harmadik ciklusát kezdi meg 2009. júliusától Tasnádi Csaba a Móricz Zsigmond Színház régi-új igazgatója.

 

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés ma tíz órától rendkívüli ülésén döntött arról, hogy az elkövetkező öt évben ki irányíthatja a Móricz Zsigmond Színházat. A Társulat is részt vett a mai rendkívüli közgyűlésen, a színészek és a színház dolgozói megtöltötték a Bessenyei terem hátsó sorait.

A posztra Bede-Fazekas Anna, Dávid Zsuzsa és Tasnádi Csaba pályázott. A megyei közgyűlés szavazata alapján továbbra is dr. Tasnádi Csaba vezeti a színházat, 39 igen szavazatot kapott, 3 nem és 3 tartózkodás mellett.

A társulat tagjai örömujjongásban törtek ki az eredmény láttán, s hosszú percekig felállva tapsolták az igazgatót. Dr. Tasnádi Csaba a társulatnak megköszönte, hogy mellette voltak és vannak, s azt ígérte, hogy az elkövetkező években is megtartja az eddig elért eredményeket.