Geszti Péter és a miskolci faló
Geszti Péter egy hatalmas falóval „vágtázott” Miskolcra. Az országimázs fesztivál kreatív igazgatója egy közel négy méter magas, négy méter hosszú szoborral állított be Miskolcra, a Hősök terére. A Nemzeti Vágta szimbólumának elhelyezése a Kocsonyafesztivál nyitánya volt.
Geszti Péter elsőként Miskolcon állt meg a Nemzeti Vágta „tavaszi hadjáratán”, hogy népszerűsítse a május 30 és június 1-je közötti fesztivált, amelyre eddig már több mint harminc település nevezett be. A Nemzeti Vágta kreatív igazgatója Szőke Gábor Miklós fából készült lovas szobrával utazott a Kocsonyafesztiválra.

A Vágta megálmodója reggel nyolckor már a Fővárosi Állat- és Növénykertben segédkezett a falovat útjára engedni.
„Szinte odafagytam a lóhoz, annyira hideg volt” – mondta Geszti mielőtt elindult Borsod-Abaúj-Zemplén megyeszékhelyére. Majd megjegyezte, nagyon szereti ezt a kortárs szobrot, amely tavaly a Műcsarnok mellett díszelgett a Nemzeti Vágta ideje alatt. Szerinte a paripa tele van energiával, dinamizmussal, erővel és indulattal. Szőke Gábor Miklós, a szobor alkotója éppen ezt szerette volna elérni.

„Általában elsőre szokatlannak tűnő, vulgáris anyagokat használok, ezeket belső indulataim által vezérelve rakom össze, halmozom fel, amíg egy számomra egész szoborrá nem alakulnak. Ez a lószobor is a sorozatom egyik eleme. Egy időben különösen sokat foglalkoztam lovakkal, ló anatómiával, pár éve saját lovat is tartok, hogy még közvetlenebbül tanulmányozhassam testfelépítésüket” – mesélt a szobor keletkezéséről a művész, majd hozzátette: „Örülök, hogy a Nemzeti Vágta kampányában részt vehetek a szobrommal. Egy progresszív hagyományőrzésnek tartom a Vágtát és nem tartom kizártnak, hogy egy ilyen jellegű rendezvényhez a kortárs művészet szervesen kapcsolódjon” – mondta Szőke Gábor Miklós.
Geszti Péter először a miskolci Hősök terére ment, hogy a helyiekkel együtt, a Kocsonyafesztivál nyitányaként, felállítsa ott a Nemzeti Vágta jelképét, a hatalmas fából készült lovas szobrot. Cserébe ő is megkapta a Kocsonyafesztivál emblematikus jelképét, a békát. A fesztivál főszervezője Rózsa Edit kijelentette, nem kizárt, hogy jövőre Miskolc is felkéri a lovas szobor alkotóját, hogy készítse el fából a Kocsonyafesztivál szimbólumállatát.

Geszti ezt követően a Művészetek Házában tartott sajtótájékoztatót, ahol levetítette a tavalyi Vágta kisfilmjét, és mesélt az idei nagyszabású fesztiválról.
Végül ellátogatott a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol a Parti Nagy Lajos művéből készülő darab próbája folyt.
A nap végén Geszti Péter beszámolt élményeiről és tapasztalatairól.
„Kitörő örömmel fogadtak bennünket Miskolcon. Hihetetlen nagy érdeklődés fogadta a lovat és a Nemzeti Vágta-beszámolót. Nagyon sokan eljöttek az eseményre, ami mindinkább megerősít abban, hogy a Nemzeti Vágta a falvak és városok ünnepévé vált, s hogy a sikere megkérdőjelezhetetlen.”
Red Lemon Media

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







