A Nyíregyházi Főiskolán báloztak a cégvezetők

Cégvezetők Bálja - NyíregyházaNyíregyházán a bált hagyományteremtő céllal hozta létre Elek János. A szervezők és a résztvevő vendégek minden alkalommal egy gyermekkel foglalkozó intézményt, alapítványt támogatnak.
 

 

A bál által támogatott alapítvány idén a Nyíregyházi Főiskoláért Alapítvány volt, ezért is adott helyet a rendezvénynek. A bál vendégei olyan hazai illetve nemzetközi cégtulajdonosok és cégvezetők, akik kitűnő eredményeket mutatnak fel vállalkozásuk előrejutása érdekében. A rendezvény célja, hogy az üzleti élet kiválóságai fehér asztal mellett találkozzanak, szórakozzanak, s üzleti kapcsolataikat építhessék.

Cégvezetők Bálja - Nyíregyháza

A bál Védnöke volt többek között Czomba Csaba Társelnök, Elnök, VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezete, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, valamint a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara. A díszvendégek Szekeres Pál Olimpiai, és paralimpiai érmes, ex Államtitkár, Tonk Emil Magyar Marketing Szövetség alelnöke,  Dr. Móré E. Csaba Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Főigazgatója, META Klub Elnöke , valamint Ferku Zsolt Főtaxi Nyíregyháza ügyvezető igazgatója voltak.

Cégvezetők Bálja - Nyíregyháza

Ilyen még nem volt egyik Bálon sem! Különböző Éttermek mérték össze tudásukat és a Cégvezetők Bálján résztvevő vendégek szavazhattak, melyik étterem miért tetszett nekik. Szombaton este a Fulton, a Park Hotel, és a Stella Rose mérte össze gasztronómiai szaktudását. A hagyományokhoz híven ismét találkozott magyar kard és egy Katalán pezsgő Szekeres Lászó közreműködésével.

Cégvezetők Bálja - Nyíregyháza

A bálon részt vett Jean Trevor, a országos bajnok kártyabűvész, aki saját fejlesztésű kártyatrükkökkel szórakoztatta a vendégeket. A vacsora után a SZABOLCS DIÁKSPORT EGYESÜLET, valamint Balázs Zsombor és Németh Nikolett Latin-Amerikai táncok bemutatója következett. A tánchoz a zenét az Alpha Show Band biztosította. Több mint egy évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött, számtalan fellépésen szórakozatták a közönséget. Ádám Sándor bármixer pedig színes koktélokkal, különleges italokkal csábította a bál vendégeit.

Vállalkozók Bálja - Nyíregyháza

Az est hangulatát színesítette többek között a Freixenet pezsgők, a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend kóstolással egybekötött bemutatója, de Sike Tamás fantasztikus borait is megízlelhették a kedves vendégek. A bálozók szerencséjüket is kipróbálhatták a tombolán, melyen értékes nyeremények kerültek kisorsolásra.

Cégvezetők Bálja - Nyíregyháza


Kovács Tünde