Nyírségi Szakképzés Szervezési Társaság létrehozását tervezik
Nyírségi Szakképzés Szervezési Társaság megalapítására létrejött Konzorcium elsőként 2008, januárjában, majd 2008. júniusában adta be pályázatát az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt TÁMOP-2.2.3 számú kétfordulós pályázati felhívásra.
A pályázati szakasz lezárását követően szeptember 12-én érkezett postai úton a támogató levél, melyben 315 míIlió forint, egyszeri, vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg a Társaság számára.
HJA Támogatási Szerződés aláírására 2009. február 11-én Budapesten került sor, ezzel tehát a pályázatban vállalt feladatok, tevékenységek megvalósítása megkezdődhet. A projekt - önrész biztosítása nélkül - lehetőséget ad arra, hogy a szakképzés átalakítása két év alatt megvalósuljon.
A Nyírségi Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonpro~t Kft, által megvalósított projekt címe, a „TISZK rendszer továbbfefiesztése'; a Nyírségi Szakképzés Szervezési Társaság létrehozása.
A Társaság Alapítói:
- - Nyíregyház Megyei Jogú Város Önkormányzata, - - Tiszavasvári Város Önkormányzata,
- - Nagykálló Város Önkormányzata, - - Balleány Város Önkormányzata,
- - a Nyíregyházi Főiskola,
- - a Debreceni Egyetem,
- - és a Helyi Jóléti SzolgálatAlapítvány.
A Társaságnak 19 Partnerintézménye van: 16 szakközépiskola és szakiskola, 1 alapítványi iskola, a Nyíregyházi Főiskola Képzési és Továbbképzési Intézete és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara.
Célja az Észak-alföldi Régióban Nyíregyháza, Nagykálló, Tiszavasvári, Ibrány, Nagyhalászi kistérségben a munkaerő-piaci helyi igényeinek kielégítése érdekében a szakképzési rendszer olyan továbbfejlesztése egységes Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozásával, amely képes a folyamatosan változó, csúcstechnológiai és munkaerő-piaci igényeket költséghatékony kielégítésére, valamint a tanulók lemorzsolódásának lényeges csökkentésére, az élethosszig tartó tanulás alapképességeinek megszerzésére.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg - tájékoztatott hétfőn Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







