Józsa Lajos szobrászművész kiállítása a Debreceni Művelődési Központban
Megszállottan, elragadtatott állapotban lehet igazán és igazat alkotni. „A megszállott művész” utal az örök alkotási vágyra is – válaszolta Józsa Lajos szobrászművész, akit e szópárral évek óta kitüntetnek.
„A megszállott művész” címmel jelent meg életmű-albuma 2005-ben. E két szó foglalja össze azt a tárlatot, amely a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában nyílik március 5-én 17 órától, s március 27-ig tekinthető meg. Hétköznap 9-17 óráig és szombaton 9-13 között.

A híres Don Quijote-szobor – mely a művész ars poeticáját kifejezi – is látható majd a Mű-Terem Galériában, társaságában több nagy Józsa-mű kisplasztikai változatának. Itt lesz a Mátyás király-szobor és két Széchenyi-szobor kicsinyített mása. Összesen 40 bronz kisplasztika reprezentálja a művész munkásságát a közelmúltból.
Józsa Lajos Debrecenben született, s a várossal máig jó kapcsolatokat ápol. Jelenleg Budakeszin él és alkot.1977-től elismerést elismerés követ pályáján. Legkiemelkedőbbnek a 2000-ben készült „Szent István”-szobrot és a „Hármas halom” című millenniumi emlékparkot tekintik méltatói. 2002-ben érdemes és eredményes munkájáért Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet kapott az államfőtől. Művészi pályafutását, humanitását nemzetközi szinten is elismerték, amikor 2003-ban Pannonhalmán lovaggá ütötték. Hazai munkásságáért Holló László-díjjal tüntették ki Debrecenben 2004-ben.

Szülővárosának és a környező településeknek sok szobrot alkotott. „Tavasz” című munkája a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum parkjában áll, „Térplasztika”- mészkőszobra a fogászati klinikán, „Vénusz” című munkája a hajdúszoboszlói Délibáb Szálloda télikertjében látható. Művei elevenné teszik a debreceni Aranybika Hotel tereit (Józsa Lajos munkái a „Szakács”, a „Bika házaspár”, s négy zeneszerző képmása a szálló Hajós Alfréd Termében).

Kedveli a történelmi témákat, Lorántffy Zsuzsannáról, Zrínyi Miklósról, Széchenyiről, Szent László királyról, s nem egy nagy történelmi alakról formált plasztikát. A kilencvenes évektől nonfiguratív szobrokat és térplasztikákat is készít. Sokoldalú, termékeny művész. Árvai Magdolna jegyzi róla: „Józsának sokak szerint könnyű, mert egyformán könnyen bánik fával, bronzzal, agyaggal, kővel. A megformálások és a gondolatok tekintetében pedig üdítő változatosság jellemzi. Az erőt, az érzékenységet képes ünnepélyesen megjeleníteni, de van karikírozó hajlama is. Felületes, szaggatott megoldásokat is alkalmaz, melyek lehetőséget adnak a fények és árnyak játékának bemutatásához. Modern és reális szobor egyaránt életet kap tőle, ez érzékelteti, hogy ő egyszerre több ember életét éli”.
A megszállott művész című kiállítás március 5-én 17 órakor nyílik. Dr. Ujváry Zoltán professor emeritus nyitja meg. Közreműködik Papp László gordonkaművész, majd Vitéz Ferenc költő Józsa Lajoshoz írt versét adja elő. A megnyitó után művész-néző beszélgetés kezdődik. A tárlat idején
A megszállott művész című album megvásárolható nagyon kedvezményes áron.
A kiállítás március 27-ig tekinthető meg. Hétköznap 9-17, szombaton 9-13 óráig.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







