Czene Attila és Bánhidi Petra kuponokkal spórol
A népszerű házaspár a vásárlásai során előszeretettel használ kedvezményre jogosító bónokat. Állításuk szerint egyáltalán nem verik a fogukhoz a garast, de figyelnek arra, hogy mennyit költenek.
Czene Attila és Bánhidi Petra, a Szombat esti láz első szériájának győztesei igyekeznek olyan tudatosan alakítani mindennapjaikat, mint amilyen következetességre volt szükség ahhoz, hogy olimpiai bajnok úszó, illetve tangó világbajnok táncos legyen belőlük. Éppen ezért mindig alaposan átgondolják azt is, hogy mikor mit, és nem utolsó sorban mennyiért vásárolnak.
„Sportolói pályafutásom során megtanultam bánni a pénzzel, hiszen amikor edzőtáborba, versenyekre utaztam, be kellett osztanom a költőpénzt. Amikor pedig Amerikában tanultam még inkább oda kellett figyelni a kiadásaimra. Az USA-ban szinte mindenki használ kuponokat a vásárlás során, hiszen az emberek örülnek, ha olcsóbban vásárolhatnak. Engem is magával ragadott ez a lehetőség, és azóta is szívesen használom, ha venni szeretnék valamit. Nagyon jó, hogy már online kuponok is vannak, amiket otthon, az interneten böngészve kiválaszthatok, kinyomtathatom, majd beválthatom ott, ahol vásárolok” – mondta Czene Attila.
A házaspár szerint Attila figyel oda jobban a pénzügyekre, de már Petra is egyre megfontoltabb a vásárlás során. Legutóbb Petra figyelt fel egy akcióra, és mivel épp biciklit szerettek volna vásárolni, örültek, hogy olcsóbban jutottak a kétkerekűhöz.

„Mindjárt itt a jó idő, ezért Attilával elhatároztuk, hogy többet fogunk biciklizni. Mivel azonban csak egy kerékpárunk volt, venni kellett egy másikat. Az interneten böngészve megláttam, hogy indul a tavaszi kupon akció. Egy sportáruházban már kedvezményesen juthattunk a biciklihez. A tavasz miatt hamarosan felújítom a ruhatáram, akkor is figyelni fogom, hogy a kuponok segítségével olcsóbban vásároljak” – árulta el Bánhidi Petra.

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







