Betiltott zsidó szerzők és Britney Spears egy koncerten Budapesten
Vajon mi köti össze az 1930-as években betiltott zsidó zeneszerzőket és Britney Spears amerikai énekesnőt? A válasz egyszerű: Max Raabe és a Palast Orchester. A német zenekar elsősorban az 1920-30-as évek dalait játssza, ám viccből feldolgozta napjaink néhány popslágerét is a régi filmzenék stílusában. Az eredményt március 23-án hallhatja a közönség élőben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
Max Raabe állandó jelzői az őrült, a zseniális és a vicces. A német énekes már kisfiúként is imádta az 1920-as, 30-as évek hangulatát. A szüleinek volt néhány lemeze, és a kis Max beleszeretett ezekbe a dalokba. Elvarázsolta, hogy még a vicces, pikáns szövegek mögött is megbújik valamiféle melankólia. Úgy tartja, hogy ez a legelegánsabb popzene, amit valaha játszottak.

Zenekarával, a Palast Orchesterrel számtalan olyan dalt tűztek repertoárra, amelyek évekig be voltak tiltva Németországban a dalszerzők és szövegírók zsidó származása miatt. Többen közülük koncentrációs táborokban végezték. Max Raabe személyes küldetésének érzi, hogy újra megismertesse a közönséggel a munkásságukat, és ismét méltó helyükre kerüljenek a zeneirodalomban. A színpadon mindig elmondja az egykor feketelistára tett szerzők nevét, hogy ne felejtsük el őket, és azt sem, ami a náci Harmadik Birodalomban velük történt.

Bár a Palast Orchester minden egyes dalhoz úgy közelít, mintha komolyzenei művel lenne dolguk, a zenekartól nem áll távol az irónia és az önirónia sem. Britney Spears egyik aktuális slágerét például poénból dolgozták fel, miután 2001-ben a Palast Orchester felkerült a német slágerlisták élére. Max Raabe előadásában az ’ Oops I Did It Again’ úgy szól, mintha egy fekete-fehér filmet nézne az ember az 1930-as évekből. A siker óriási volt, ezért feldolgozták például a Tom Jones-féle Sexbomb-ot, valamint a Queen, az ABBA, a Salt’n Pepa és Billy Joel egy-egy számát is, de még az Eiffel 65 bugyuta popslágerét, a Blue-t is. Az eredeti előadók közül egyébként csak Britney Spears menedzsere reagált a szokatlan átdolgozásra, aki azt mondta: „jaj, ez túl jó!”
Max Raabe szerint a március 23-i, budapesti koncerten, a Művészetek Palotájában csodálatos hangulat lesz. Véleménye szerint közösek a kulturális gyökereink, sőt Magyarország, Ausztria és Németország történelme is hasonlóan alakult az1920-30-as években. Max Raabe pár éve egyébként magánemberként már járt nálunk. Budapestet gyönyörű városnak tartja, és örömmel tér vissza ezúttal a zenekarával a Tavaszi Fesztiválra.
További információ:www.btf.hu

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







