Ámokfutó jogosítvány nélkül

Ámokfutó jogosítvány nélkülA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya-rendőrei szombaton napközben a 4-es főúton figyeltek fel egy Debrecen irányába száguldó, szabálytalanul előző autóra.

 

 

 

Utána hajtottak, és megkülönböztető fény- és hangjelzéssel megpróbálták megállítani. A kocsi vezetője nem lassított, manőverezésével többször megpróbálta megakadályozni, hogy az őt követő rendőrök megelőzzék. Az egyenruhások nem akartak balesetet előidézni, ezért rádión értesítették kollégáikat, miközben szirénázva követték a kocsit.

 

Az ámokfutót végül a hajdúhadházi rendőrök segítségével vonták intézkedés alá. A 19 éves sofőrt, akiről kiderült, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal, és apja tudta nélkül vitte el kocsiját, megbilincselve állították elő a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra. A fiatalember ellen közúti veszélyeztetés miatt az ügyészségen kezdeményeznek eljárást.