Küszködés helyett csapatmunka - Térségi Fórum az Esélyek Háza mellett
Habár a kistérségekben élők ugyanolyan hátrányos helyzetű csoportot alkotnak, mint a hazai esélyegyenlőségi területen a fogyatékossággal élők, vagy a romák, ráadásul ezek képviselői a zsáktelepüléseken még az ellátásoktól is elzártan, szinte magukban küszködnek. Mégis erről esik a legkevesebb szó a nyilvánosság fórumain.
A hátrányok halmozott, vagy terület specifikus megfogalmazásában, s a megoldások helyi feltárásában kérte csapatmunkára az Esélyek Háza Szabolcs megyei irodája 25 aktív kistérségi partnerét. Az iroda az eddigi munkája során megismert térségi szakemberekkel fórum megalapítását és működtetését tűzte célul, melybe az alapító tagok egy-egy további tagot delegálhatnak, szakmai és térségi szempontok alapján.
Az iroda évente négyszer biztosítja a találkozás lehetőségét a tagok által javasolt megyeszékhelyen kívüli helyszínen. A találkozók célja egyrészt az országos információk személyes közvetítése, másrészről a térségekben felmerülő közös és sürgető feladatok megfogalmazása, elemzése lesz.
Az Esélyek Háza első térségi fórumát Vaján, a Vay kastélyban tartotta, a Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális Intézmények vajai munkatársai közreműködésével. A találkozó tapasztalata szerint habár a tagok más és más szakterületet képviselnek, a problémák – mint pl. a család intézményének megrendülése, a mentális bántalmak, megélhetési gondok, valamint az állami támogatások elfogyása a térségbe érésig, vagy a képzések környezetidegen megvalósítása – egyaránt megoldandó feladatok elé állítják a helyi döntéshozókat, szakembereket, lakosságot.
Az Esélyek Háza ebben kíván segítséget nyújtani, a szakmai háttér megteremtésében a fórum tagjainak megrendelését teljesítve, valamint képviselni, jelezni kívánja a találkozókon felvetett problémák sürgető feladatait is megyei és országos szinten.

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







