Szabó Imre kitüntetéseket adott át a Víz Világnapja alkalmából

Szabó Imre kitüntetéseket adott át a Víz Világnapja alkalmábólMiközben világszerte mintegy 1,2 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, Magyarország szerencsésnek mondhatja magát. Hazánk ugyanis rendkívül gazdag édesvizekben, ám a vízkészleteket óvni és becsülni kell – mondta el Szabó Imre a Víz Világnapja alkalmából tartott ünnepségen Nyíregyházán.

 

 

 

 

A miniszter a világnap alkalmából átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteteket, és miniszteri elismerő okleveleket is adományozott a vízügy érdekében kimagasló tevékenységet végző szakembereknek.

 

Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, a nemzetközi szervezet az idei világnap mottójaként a „Határokkal osztott vizek - Határtalan lehetőségek” gondolatot választotta. A világnap alkalmából tartott ünnepségen a miniszter hangsúlyozta: hazánk gazdag felszíni és felszín alatti vizekben, ezt a vízvagyont azonban óvni és becsülni kell. A fenntartható vízgazdálkodást szolgálja az Európai Unió Víz Keretirányelve alapján végzett vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, ami jelenleg is folyik – tette hozzá Szabó Imre.

 

A Víz Keretirányelv kimondja, hogy a tagországoknak 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és ezt a jó állapotot fenn kell tartani, ennek érdekében 2009 végéig minden tagállamnak el kell készítenie az első vízgyűjtő-gazdálkodási tervét. Ezek a tervek tartalmazni fogják mindazokat az intézkedéseket, amelyek eredményeként a jó állapot elérhető. Magyarországon, az országos terven kívül a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton részvízgyűjtőire, valamint azokon belül 42 tervezési alegységre készül egységes szemléletű terv az érintettek széleskörű bevonásával. Ezek összhangban lesznek az egész Duna-medencére készülő tervvel, melyet a Duna Védelmi Egyezmény Nemzetközi Bizottságának titkársága koordinál.

 

2002 és 2008 között a csatornaellátottság országos szinten 70%-ra nőtt, mintegy 700 ezer lakást kötöttek rá a szennyvízcsatorna-hálózatra. Az uniós irányelvnek megfelelő országos szennyvízprogram szerint 2015-re a hálózattal összegyűjtött szennyvíz kizárólag biológiai tisztítás után kerül csak a befogadóba, és a csatornaellátottság országos szinten a jelenlegi 70%-ról közel 90%-ra fog nőni.

 

Az ivóvízminőség-javító program eredményeképp a poharakba kerülő vezetékes ivóvíz minden szempontból meg fog felelni az uniós határértékeknek. Az év végéig 81 településen több mint 260 ezer lakos ivóvizének minősége javul, és előkészítés alatt van több száz település uniós pályázata. A hazai vezetékes ivóvíz több mint 90%-a felszín alatti vizekből származik, ezért kiemelten fontos feladat a sérülékeny ivóvízbázisok biztonságba helyezése, ami jelenleg is folyamatban van.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan a KvVM és a Duna Múzeum az idén is pályázatot hirdetett iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából. Az érdeklődők összemérhették tudásukat az internetes versenyen, írhattak mesét, verset, készíthettek rajzokat, egyéb alkotásokat és tésztából hidat is építhettek, ez utóbbi kategóriában felnőttek is indulhattak. Évről-évre egyre többen kapcsolódnak be a versenybe, az idén is nagy volt az érdeklődés. A képzőművészeti kiírásra több mint ezer alkotás érkezett az ország minden tájáról, az irodalmi pályázatra is nagyon szép mesék és versek érkeztek, a legfiatalabb beküldő második osztályos. A nyerteseknek a díjakat Szabó Imre miniszter adta át a nyíregyházi ünnepségen. A legjobb alkotásokról készült fotók a www.vizvilagnap.hu oldalon is megtekinthetők lesznek.

 

 

 

Az ATIKÖVIZIG működési területéről a következő diákok értek el helyezést az országos irodalmi és képzőművészeti pályázaton:

 

Alsós korcsoportban 3. helyen végzett Füredi Anna a szegedi Gedói Általános Iskola tanulója. Felsős korcsportban 1. helyezést ért el Sz. Kovács Tímea a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola tanulója. Valamint szintén a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolából Berkó Iza, Széll Zsófia, Akócsi Flóra, Kádár Kyra és Kakuszi Sára közös alkotása az alsós korcsoportban 1. helyen végzett.

 

A miniszter az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteket és miniszteri elismerő okleveleket is adományozott.

 

 

 

A Víz Világnapja alkalmából Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Sajó Elemér Emlékplakettet adományozott

Vágfalvi Zoltánnak, az Alsó Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főenergetikusának, közel négy és fél évtizedes vízügyi szolgálatáért, környezetvédelmi tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából,

 

Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Dancsó Istvánnak, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hírközlési szerelőjének,

közel 35 éves vízügyi, környezetvédelmi szolgálata, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

 

KvVM-ATIKÖVIZIG