Kapócs Zsóka színészdiplomát szerez

Kapócs Zsóka színészdiplomát szerezKapócs Zsóka visszaült az iskolapadba. A színésznő úgy döntött, befejezi tanulmányait Gór Nagy Mária Színitanodájában, amely idén ünnepli huszonötödik születésnapját.

 

 

 

 

Az énekes-színésznő elérkezettnek látta az időt, hogy diplomát szerezzen színészetből. Igaz papír nélkül is boldogul, hiszen majd minden nap színpadon áll, hol a Karády-estjével, hol pedig a Bonnie és Clyde-ot adja elő párjával, Kamarás Ivánnal, mégis azt vallja, illik képesítést szereznie.

 

Kapócs Zsóka színészdiplomát szerez

 

„Huszonegy évesen jelentkeztem Gór Nagy Mária Színitanodájába. Miután rájöttem semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy színésznő legyek, rögtön beiratkoztam Marihoz” – mesélte Zsóka.

 

Igen, ám de mint kiderült, az énekesnő nem végezte el az iskolát, bármennyire is szerette. Második év végén úgy döntött, tovább áll.

 

„Szerettem a Tanodát, mégis abbahagytam. Hogy miért? Több okból. Mari unszolására megpróbáltam a Színművészeti Egyetemet, de az utolsó rostán nem jutottam túl. Aztán sorra jöttek a tévés ajánlatok, így nem mentem vissza a suliba. Ma már bánom, hiszen, ha még egy évet kibírok, akkor ma nem kell visszaülnöm az iskolapadba – állapította meg a színésznő.

 

Kapócs Zsóka színészdiplomát szerez

 

Gór Nagy Mária nem haragudott Zsókára, amiért se szó se beszéd kilépett a Tanodából, a színész-énekesnő mégis lelkiismeret-furdalást érez egykori tanárával szemben.

„Nagyon szerettem és szeretem ma is Marit. Azon túl, hogy jó tanár, rendkívüli képességgel bír: belelát az emberbe” – mondta Zsóka, aki két évvel ezelőtt, amikor műsort vezetett a Danubius rádióban, élő adásban felhívta tanárát, és bocsánatot kért tőle. Azóta hetente többször is beszélnek.

Zsóka elárulta, a Színi Tanoda huszonöt éves születésnapi buliján, amelyet Bolondok napján rendeznek, ő is fellép, méghozzá több dallal. A különleges találkozóra Edit Piaffal, Mezei Máriával és Karády Katalinnal készül. Egy húsz perces műsort ad, Gyarmati István zongorakíséretével.