Országos rajzkiállítás Nyíregyházán
Már láthatók Nyíregyházán az Európai Erdők Hete programsorozat rajz- és fotópályázatának legjobb alkotásai
Tavaly ősszel rendezték meg az Európai Erdők Hete elnevezésű programsorozatot azzal a céllal, hogy az egész kontinensen felhívják a figyelmet az erdők állapotára, és az erdészek munkájára. A hazai rendezvények egyik kiemelt helyszíne Nyíregyháza volt, ahol a számtalan színes program mellett akkor avatták fel a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének központjában kialakított Pál Miklós Erdészeti Oktatóközpontot.
A rendezvénysorozat kapcsán országos rajz- és fotópályázatot hirdetett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Természeti Erőforrások Főosztálya. Arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek hogyan ábrázolják az erdő és az ember kapcsolatát. A legjobbnak ítélt alkotások országjáró körútra indultak: eddig Budapesten és Vácott lehetett látni őket. A következő két hétben Nyíregyházán, a Pál Miklós Erdészeti Oktatóközpontban (Nyíregyháza, Igrice utca 3.) a mintegy félszáz rajz.
Ide kapcsolódó hír, hogy a napokban már elkezdődnek a foglalkozások az Erdészeti Oktatóközpontban. A gyerekek – erdészek és más szakemberek irányítása mellett – bepillantást nyernek az erdők világába: a fák, cserjék, állatok tulajdonságait bemutatva próbáljuk természetvédelemre, az erdőgazdálkodás megbecsülésére tanítani őket. Március elején megkerestük az összes nyíregyházi és környékbeli iskolát, hogy felhívjuk a figyelmet programjainkra – mondta Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi erdészet igazgatója.
Versmondó verseny óvodásoknak a „Madarak és Fák napja” alkalmából, vetélkedő Fekete István életéről általános iskolásoknak, az „Év fája” irodalmi pályázat és népdaléneklési verseny középiskolásoknak - csak néhány azon programok közül, amelyek a következő hónapokban várják a fiatalokat.
Részletes információ:
Pál Miklós Erdészeti Oktatóközpont Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészet
4481 Nyíregyháza, Igrice u.3. Tel./Fax: 42/478-001, 30/239-2184
E-mail: tolgyfag@nyirerdo.hu

A Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. mint üzemeltető ma este az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra: "Tisztelt nyíregyházi Városlakók! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a közkedvelt Városi Jégpályánk – az üzemeltető által folytatott műszaki felülvizsgálat eredménye alapján – az idei szezonban műszaki, valamint technikai okok miatt zárva tart.
Elindul a HOSPITALS című nemzetközi projekt, amelynek célja a mell- és nyirokrendszeri szűrések fejlesztése, valamint a lakosság egészségtudatosságának növelése a magyar–ukrán határ menti térségben.
Lepje meg szeretteit karácsonykor a négy előadást tartalmazó VIDÁM színházbérlettel, és ajándékozzon közös színházi élményt. A VIDÁM bérlet megvásárlásával felhőtlen szórakozásban lehet része 2 nagyszínpadi: az Aranylakodalom, a Ne most, drágám!, 1 Krúdy Kamara: Az öldöklés istene és 1 Rózsakert Szabadtéri Színpadi produkción: A Riviéra vadorzói című előadáson.
Éjszaka karbantartási munkák miatt az alábbi vonatok helyett MÁVBUSZ-ok közlekednek a térképen jelölt szakaszokon.
2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
Anton Pavlovics Csehov egyik klasszikusát, a Három nővért mutatták be 2025. november 21-én Nyíregyházán a Krúdy Kamarában.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
Kutyakozmetika 







