Nyert a Kasimir és Karoline az egri Stúdiószínházi Fesztiválon!
Az egri Gárdonyi Géza Színházban idén immár 20. alkalommal rendezték meg a Magyar Stúdiószínházak Fesztiválját.
Koltai Tamás, kritikus, a zsűri elnöke hangsúlyozta, nagyon fontos szerepe van a stúdió előadásoknak a színházak életében. A fesztiválról szerinte erős és jó színvonalú találkozó volt, ahol együtt jelent meg az új magyar dráma, a regényadaptáció, a zenés, és a határon túli színház, valamint a gyermekszínház. Ez is mutatja, milyen széles képet ad a fesztivál a magyarországi színházi gondolkodásról. A szakmai zsűri a Szabadkai Népszínház Magyar Tagozatának Háy János: A Gézagyerek című istendrámáját, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: Kasimir és Karoline című produkcióját, Zalán Tibor antik mesejátékát, a Rettentő görög vitézt a Stúdió K előadásában, valamint az egriek Shakespeare: A velencei kalmár című előadását díjazta.

Kasimir és Karoline: A müncheni Oktoberfest forgatagában jobb sorsra érdemes emberek sodródnak álmaik, illúzióik nyomában: szeretnének kiszabadulni a mindennapok szorító gondjaiból, elmenekülni életük nyomasztó, kisszerű valósága elől... A különös, groteszk és kacagtató haláltánc figurái súrolják egymást, összetalálkoznak, majd elválnak, és az élet, a vásár, az ünnep és a sör folyik tovább. Szerelmespárok bomlanak fel és rendeződnek át a kíntorna keserédes dallamára, míg az állandó felejtés-mámorban a körülmények és az önmaguk elől futó emberek szép lassan cselekvés- és gondolkodásképtelen marionettbábukká válnak...
ÖDÖN VON HORVÁTH: KASIMIR ÉS KAROLINE
Fordította: Gáli József
KASIMIR , AVASS ATTILA
KAROLINE , SZÉLES ZITA
SCHÜRZINGER , HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDORN
SZEMES FRANZ , OLT TAMÁS
ERNA , MOLNÁR MARIANN
RAUCH , DENGYEL IVÁN
SPEER , TÓTH KÁROLY
ELLI , LOSONCZI KATALIN
MARIA , JENEI JUDIT
TULAJ , PETNEHÁZY ATTILA
ÁLLOMÁNY , KOVÁCS PÉTER
GERLE ANDREA
BALOGH GÁBOR
KAMENICZKY LÁSZLÓ
KERTÉSZ ZSOLT
KOVÁCS PÉTER
ORVOS , PÁSZTOR PÁL
KÖZMUNKÁS , KOBLICSKA KÁLMÁN
FELSZOLGÁLÓNŐ , SZALMA NOÉMI
Továbbá
BAJUSZ EMŐKE, CSONTOS NOÉMI, HARSÁNYI ZOLTÁN, HEGYMEGI MÁTÉ, MAJOROS ANGÉLA, MARCSINÁK ANIKÓ, SOMOGYI NIKOLETT, VÁMOSI GERGELY, VÁMOSI JUDIT, VÁMOSI MÁTÉ
Látvány: FÜZÉR ANNI
Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: FORGÁCS PÉTER

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







