Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribarit

Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribaritParis Hilton hazánkba látogat. A szőke örökösnő hamarosan minden hazai háztartásban állandó vendég lehet, hiszen péntekenként legjobb barátnőjét keresi majd az MTV műsorán.

 

A Paris Hilton – Öribari kerestetik című műsor Amerikában hatalmas sikerrel futott ősszel és télen, Paris kisasszony pedig éppen a napokban kezdte meg a második széria forgatását, miközben botrányait már a magyar nézők is figyelemmel követhetik…

 

Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribarit

 

Paris Hilton első önálló MTV-s sorozata, a Paris Hilton – Öribari kerestetik idén télen hatalmas sikert aratott Amerikában, a dúsgazdag, és nem éppen mértékletes életmódjáról ismert örökösnő máris keresi a legújabb legjobb barátnőjét. A Paris Hilton – Öribari kerestetik második szériájának forgatása már el is kezdődött, miközben Paris és az első „öribari” kapcsolata még el sem mélyült igazán.

 

Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribarit

 

A reality, amelynek első szériája az év egyik legnézettebb sorozata volt, folytatódik tehát, Paris pedig ad okot arra, hogy beszéljenek róla: legújabb őrülete ugyanis az, hogy kisbabát akar! Igaz, még csak néhány hete ismerte meg jelenlegi pasiját, a baseballjátékos Doug Reinhardot, máris családot tervez.

 

Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribarit

 

„Már nem iszom annyit, és kevesebbet bulizom, mert szeretnék a családalapításra koncentrálni – nyilatkozta a szőkeség boldogan több külföldi hírportálnak. Azóta persze napvilágot látott az is, hogy visszautasította kedvese lánykérését, de hát Parisnél soha nem lehet tudni - és éppen ez benne az izgalmas!

 

Paris Hilton Magyarországon is keresi az öribarit

 

Kérdés, vajon legjobb barátnője, akit hamarosan kiválaszt majd a Paris Hilton – Öribari kerestetik második szériájában, vajon szívesen vigyáz-e majd a kis Hilton-csemetére, amíg Paris keresi az újabbnál újabb barátokat…

 

 

Paris Hilton – Öribari kerestetik – minden pénteken 20 órától az MTV műsorán!