Nem lehetett molotov koktél- eljárás a pusztadobosi hamis tanúzás gyanújával

Nem lehetett molotov koktél- eljárás a pusztadobosi hamis tanúzás gyanújávalA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság március 3-án bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a tavaly november 20-i állítólagos pusztadobosi molotov-koktélos ügyben. A megszüntetőhatározat most emelkedett jogerőre.


 

Az akkori bejelentés szerint egy családi ház udvarára dobtak hajnalban molotov-koktélt, valamint elhelyeztek egy „MEGHALTOK” feliratú kartontáblát is. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közveszély okozás kísérlete miatt ismeretlen tettes után nyomozott.

 

A bejelentő férfiról kiderült, hogy látássérült; a rendőrséget felesége és családtagjai által közölt információk alapján értesítette. Az eljárás során beszerzett adatok, a helyszíni szemle, az igazságügyi tűzvédelmi- és környezetanalitikai szakértők megállapításai, valamint a tanúvallomások nem álltak összhangban a bejelentő, illetve az észlelő tanú által elmondottakkal.

 

A szakértői vélemény leszögezi, hogy a tűz nem keletkezhetett a család vallomásaiban szereplő módon. Az üvegmaradványok elhelyezkedéséből megállapítható, hogy a palackot nem dobhatták be az udvarra tanúk által elmondottak szerint, illetve a gyulladás sem történhetett meg úgy. A szakvélemény alapján a földön keletkezett tűz nem hozható összefüggésbe a palackkal.

 

Az asszony tanúvallomása is ellentmondásos részleteket tartalmazott, ezeket a tűzvédelmi szakértő, a helyszíni szemle adatai, valamint a környéken lakók által elmondottak nem támasztották alá.

 

A fentiek alapján felmerült a gyanúja, hogy a nő az ügy lényeges körülményeire vonatkozóan valótlan vallomást tett, ezért ellene a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségen hamis tanúzás miatt tett feljelentést a rendőrség.