Európai választások – Az MTV is segít abban, hogy a fiatalok hallassák hangjukat

Európai választások – Az MTV is segít abban, hogy a fiatalok hallassák hangjukat Az Európai Bizottság az MTV Networks Internationallel közösen bejelentette: az egész Unióra kiterjedő kezdeményezést indítanak „Hallasz engem, Európa?” elnevezéssel, amelynek célja, hogy arra biztassa a fiatalokat: hallassák hangjukat a júniusi európai parlamenti választásokon való voksolással.

 

 

Margot Wallström, a Bizottság alelnöke elmondta: „A fiatalok az Európai Unió jövője. Szükségünk van ötleteikre, aktív közreműködésükre. Tudniuk kell, hogy véleményük számít, és hogy részvételük a vitában és az európai parlamenti választásokon nagy jelentőségű.”

 

„Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy rendelkezésre bocsássuk csatornáinkat a korunk nagy kihívásaira választ kereső európai projektek támogatására – mondta Antonio Campo dall’Orto, az MTV Networks International zenei ügyvezető alelnöke. – Hiszünk abban, hogy a fiatalokat be kell vonni a döntéshozatalba, azaz abban, hogy velük kell építenünk a jövőt. Ez kiemelkedő fontosságú számunkra, és véleményünk szerint ebben Európa nemcsak alapvető, pozitív szerepet játszhat, hanem ezt meg is kell tennie.

 

Európai választások – Az MTV is segít abban, hogy a fiatalok hallassák hangjukat

 

A legutóbbi európai parlamenti választásokon a 18–24 év közötti fiatal polgárok részvételi aránya alacsony, mintegy 40%-os volt. A „Hallasz engem, Európa?” olyan fórumot biztosít a fiatalok számára, ahol kifejezhetik önmagukat, elmondhatják az Európai Uniónak, kik ők, és megoszthatják Brüsszellel aggodalmaikat, álmaikat, panaszaikat és ideáljaikat. A kampány április 30-án éri el tetőpontját, amikor a fiatalok összegyűlnek Berlinben, Milánóban, Prágában és más városokban, hogy együtt kiáltsák világgá: „Hallasz engem, Európa?” A fiatalokat arra fogják ekkor bátorítani, hogy juttassák kifejezésre politikai véleményüket a júniusi európai parlamenti választásokon való részvétellel.

 

Mit jelent Európa mindennapi életükben? Melyek leghőbb vágyaik a jövőre nézve, és mit várnak az Európai Uniótól?

 

Április 6-án televíziós kampány indult útjára, amely szerte Európában arra ösztökéli a fiatalokat, hogy osszák meg másokkal is érzéseiket, ötleteiket és aggodalmaikat, valamint hogy mondják el, mit gondolnak az EU-ról. Az MTV-n Európa-szerte sugárzott televíziós szpotokban fiatalokat láthatunk, amint hangszórókat helyeznek el Londonban, Párizsban és Rómában, céljuk pedig, hogy arra biztassák a fiatalokat: fejezzék ki magukat, hallassák hangjukat és csatlakozzanak az egész Unióra kiterjedő „Hallasz engem? hanghullámhoz április 30-án délután 3 óra 30-kor.

 

A kampány során a fiatalok kifejezhetik kívánságaikat, igényeiket és ötleteiket annak internetes honlapján, a http://www.caneuhearme.eu/eu/ . Akik fizikai valójukban nem tudnak megjelenni a közös kiáltás helyszínein, még mindig megtehetik azt az interneten, és virtuálisan együtt „kiálthatnak” társaikkal üzenetek vagy videofelvételek posztolásával. A fiatalokat arra is felkérik, vegyenek részt a hanghullámban, bárhol is legyenek a megadott időpontban.