A Törődés Napja Debrecenben

A Magyar Hypertonia Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával és a Magyar Stroke Társasággal együttműködve, a „Törődés Napja” című kezdeményezéssel folytatja immár négy éves mozgalmát a szív- és érrendszeri halálozás csökkentéséért.

Az orvosszakmai társaságok arra kérik a lakosságot és a kezelőorvosokat, hogy a kezdeményezés következő állomásán, 2009. április 20-án, Debrecenben - és természetesen országszerte is - fokozottan törődjenek a magasvérnyomás-betegség és a szövődményként megjelenhető stroke (szélütés, agyvérzés) megelőzésével és megfelelő kezelésével.
 
Az agy az egyetlen olyan szervünk, melynek sejtjei szinte egyáltalán nem képesek regenerálódni. A magas vérnyomás egyik legjellemzőbb szövődménye az agyi erek különböző mértékű károsodása. Hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg agyi történések következtében. Az új megbetegedések száma 50 000. A kezeletlen magasvérnyomás-betegség pedig csaknem négyszeresére emeli az agyi érkatasztrófa vagy agyvérzés (stroke) kialakulásának veszélyét. Az összes agyi érkatasztrófa közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával.
 

Az agyvérzés (szélütés, stroke) legjellemzőbb tünete  a féloldali zsibbadás, végtaggyengeség, gyengeség beszédzavarral vagy anélkül l. Néha kettős-látás,   bizonytalan járás és szédülés a tünet. . Ezekkel a tünetekkel azonnal orvoshoz kell fordulni!
Az z agyvérzést legtöbbször  a magasvérnyomás-betegség okozza. Az agyvérzésben elhunytak 60-80 százalékában a hipertónia szerepel előzményként.
A szívinfarktushoz hasonlóan az agyi infarktusért is az erek szűkülete, elmeszesedése   felelős. 
Az agyér elmeszesedésekor az agy kisereinek falán mész rakódik le, az erek így fokozatosan beszűkülnek. Kezdetben ez semmilyen tünetet nem okoz, később azonban akadályozza, hogy oxigénhez és tápanyaghoz jussanak agy szövetei, ami elhalásokhoz vezethet az agyállományban. Ez kezdetben nem jár különösebb tünetekkel, később azonban emlékezetkiesés, a szellemi képességek hanyatlása, illetve később személyiségváltozás is kialakulhat.
 

Az Éljen 140/90 alatt! program keretében értékelt Hipertónia Regiszter 2007-es adatai alapján az eredményesebben kezelt hipertóniás betegek aránya  5 %-al növekedett országosan. Hajdú-Bihar megyében a 140/90 alatti célvérnyomás értéket elérő betegek százalékos arányának javulása az országos átlag feletti.
A feldolgozott adatok alapján a „cukorbetegség előszobáját” jelentő állapot előfordulási aránya azonban nem csökkent 2005 és 2007 között, így ezen a területen még sok a teendő.
A Hipertónia Regiszter eredményei alapján a testtömeg-index átlagos értéke a teljes vizsgálati populációban magas (26,5 kg/m2) és minden korcsoportban kivétel nélkül meghaladta a túlsúlyos kategória 25-ös határértékét. Ebben a tekintetben sajnos a Hajdú-Bihar megyei adatok kedvezőtlenebbek voltak még az országos átlagnál is, a pontos megyei átlagérték 28,3 kg/m2, tehát itt még túlsúlyosabbak az érintettek, mint általában.
A testtömeg-indexhez hasonlóan a normális összkoleszterin aránya is negatív irányban tér el az országos átlagtól, hiszen a 30 százalék helyett, ebben a megyében csak 25 százalékban kielégítőek az eredmények Mivel a rossz vérnyomás és koleszterin szintek károsítják az erek falát, fokozottan kell figyelni az agyi érkatasztrófák megelőzésére és a kockázati tényezők megfelelő kezelésére.
Ezek az adatok is bizonyítják, mennyire fontos   a megelőzés , illetve a megfelelő terápia, hiszen helyes életmóddal, fokozott törődéssel, rendszeres orvos-beteg együttműködéssel és folyamatos kezeléssel ezek a kedvezőtlen adatok javíthatók..
A fenti tényeket figyelembe véve szervezi meg a két orvosszakmai társaság a Magyar Szív Egyesülettel, a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségének és a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének együttműködésével a Törődés Napját Debrecenben.
A kezdeményezés központi témája a magasvérnyomás-betegség és a szövődményeként megjelenő stroke (szélütés, agyi érkatasztrófa), melyről a DEOEC neves szakértőinek, dr. Páll Dénes egyetemi docensnek, a Regionális Hypertonia Centrum vezetőjének és Dr. Csiba László, egyetemi tanárnak, a Magyar Stroke Társaság elnökének az előadását hallgathatják meg az érdeklődők április 20-án (hétfőn), 10 órától az eseménynek otthont adó Kölcsey Központ 2. emeletén (Hunyadi u. 1-3.). Az előadásokat követően, 16 óráig, ingyenes vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint mérésre, illetve testtömeg--index számításra várják a szervezők a lakosságot.
 
 


Az érdeklődők további információkat kaphatnak az ingyenesen hívható 06-80-203-523-as telefonszámon, vagy a www.vernyomasnaplo.hu internetes oldalon.