Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Közel 300 milliós NYÍRERDŐ-fejlesztés és új munkahelyek Ófehértón

Szembemegy a hazai faiparban jelenleg tapasztalható irányzattal a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., ugyanis amíg a válsághelyzetben levő területen szinte mindenki a létszámleépítésben látja a kiutat, addig társaságunk munkahelyeket teremt. 

 

 

Most fejeződött be az Ófehértói Erdei Rakodón egy teljes fagyártmány-üzemi rekonstrukció, ezzel több mint egytucat új álláshelyet hozott létre az erdőgazdaság a logisztikai központban. Terveink szerint itt az állandó foglalkoztatottak mellett közmunkások is dolgoznak majd, egy fiatal erdőmérnök irányításával – ismertette a beruházás részleteit Kaknics Lajos, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető szerint innovációs motor lehet az új logisztikai központ, jelentősen bővülhet ugyanis az innen kikerülő faipari választékok köre.

A gyorsan változó piaci körülmények miatt szükségessé vált fejlesztés közel 300 millió forintba került. A társaság saját forrásai mellett, a tulajdonos, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is hozzájárult a költségekhez. A csarnoképület ára meghaladta a százmillió forintot, ugyanennyibe került a különféle feldolgozó gépek beszerzése, és jelentős tétel volt az aprítéktermelési munkarendszer kialakítása is. Az összességében 1500 négyzetméteres nyitott és zárt fűrészcsarnok fele fűthető.

 

Az alkalmazott technológia lehetőséget teremt a vékony és rövid fűrészüzemi alapanyag hasznosítására is. Úgy gondoljuk, hogy évi 3-5000 köbméter faanyag feldolgozására nyílik lehetőség eleinte, de ez a mennyiség tovább bővülhet, a piaci lehetőségek feltérképezését követően. A létesítmény abból a szempontból újszerű, hogy befogadja a térség magánerdeiből kikerülő faválasztékot – mondta Bíró Imre, a Baktalórántházi Erdészet igazgatója. Az ország legtöbb logisztikai központja jelenleg a tengelyes szállításra van berendezkedve, a NYÍRERDŐ Zrt. azonban Ófehértón megtartotta a vasúti logisztikát is abban bízva, hogy a későbbiekben ennek felértékelődik a szerepe.

Szőlőtámfa, bányafa, hengeres oszlop, cölöpfa – a többi között ilyen termékek kerülnek ki Ófehértóról. Ezekre elsősorban Németországban, Dániában, Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban van kereslet, de például még Dél-Koreából is vannak vásárlók. A logisztikai központban közvetlenül, a lakosság számára is értékesítik a faanyagot.

 

Az Ófehértói fagyártmány-üzem jól kiegészíti majd az erdőgazdaság Nyírbátori fafeldolgozó-üzemének kínálatát. Nyírbátorban működik Európa legnagyobb kapacitású akácgőzölője, amely évente 2000-2500 köbméter akác kezelésére alkalmas. A NYÍRERDŐ Zrt. által kezelt közel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdő több mint 40 %-át teszi ki a Nyírség aranyának tartott akác – így ez a fafaj meghatározónak számít a társaságnál. Mintegy 170-féle primér-, és több mint 40 egyéb választék jelzi sokoldalú felhasználhatóságát. Kiváló alapanyaga a szőlészetnek, a kertépítészetnek, vagy éppen a gyermekjátszótereknek.