Válságban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ
Hat évvel ezelőtt, hagyományteremtő szándékkal indította útjára a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a „Fiatal diplomások találkozója” elnevezésű rendezvénysorozatot. Az azóta rendszeresen megrendezett összejövetel célja a kezdetektől ugyanaz: a 35 év alatti diplomás szakemberek közötti tapasztalatcsere.
Emellett egymás alaposabb megismerésére is remek alkalom minden ilyen rendezvény, hiszen a nyíregyházi központtal működő erdőgazdaság rendkívül széttagoltan, két megyében, tíz szervezeti egységben (kilenc erdészet és egy fafeldolgozó üzem) üzemel. A mostani találkozó helyszíne a Gúthi Erdészet volt. Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója bevezetőjében arról beszélt, hogy az erdőgazdaság azért eredményes, mert a fiatalok ugyanúgy a hátukon viszik a céget, mint az idősebb kollégák.

Válság időszakban humánpolitikai területen „ruház be” a NYÍRERDŐ azzal a céllal, hogy megfelelő létszámú szakemberrel töltsük fel az állományunkat. Úttörő kezdeményezéssel, most hoztuk létre Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen a NYÍRERDŐ egyletet, ahol a jövőben rendszeres programokkal várjuk az ott tanuló diákokat. Egyrészt a térségből származóknak, másrészt az érdeklődő hallgatóknak mutatjuk be a nálunk folyó munkát. Azt szeretnénk elérni, hogy a diploma megszerzése után sok fiatal válassza munkahelyéül Kelet-Magyarországot. Jelenleg három egyetemi hallgatóval van tanulmányi szerződésünk, de szélesíteni kívánjuk ezt a kört – mondta Kaknics Lajos.

A közel 350 főt foglalkoztató társaságnál jelenleg 78 diplomás munkavállaló dolgozik, közülük 53-en még nem töltötték be 35. életévüket. A fiatalok közül több mint egytucatnak legalább két diplomája van. 18-an erdészeti igazgatói, műszaki-, adminisztratív- vagy ágazatvezetői poszton dolgoznak. Az erdőgazdaság komoly hangsúlyt helyez a képzésre, ezt bizonyítja, hogy 16 munkavállaló rendelkezik tanulmányi szerződéssel újabb diploma vagy nyelvvizsga megszerzésére, illetve szakmai felsőfokú tanfolyam elvégzésére.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







