Együttműködés orosz és magyar vadászok között – Nyíregyháza is „célpont” lehet

Együttműködés orosz és magyar vadászok között – Nyíregyháza is „célpont” lehet  Együttműködési megállapodást kötött az Orosz Vadászok és Halászok Szövetsége (Roszohotribolovszojuz) az Országos Magyar Vadászati Védegylettel. A megállapodást mindkét szervezet részéről az elnök, Eduard V. Benderszkij illetve Benedek Fülöp írta alá pénteken, Budapesten.

Az együttműködés gondolata tavaly vetődött fel, amikor Moszkvában nemzetközi konferenciát rendeztek az Orosz Vadászok és Halászok Szövetsége alapításának ötvenedik évfordulójára. A magyar vadászattal kapcsolatos jogi szabályozás dokumentumait már korábban megkapta az orosz fél, a most aláírt megállapodásban pedig rögzítették az együttműködés főbb pontjait.

Ezek közül a legfontosabbak: közös programok a vadtenyésztés, vadgazdálkodás, vadászat szervezés, a trófeabírálat, valamint az ökológiai és vadászati turizmus területén. A különböző költöző állatfajok megfigyelése mellett a tudományos, módszertani és kutatási konferenciák szervezése is a célok között szerepel.

 

A két szervezet kiemelt figyelmet kíván fordítani az utánpótlás nevelésre, szeretnék már a gyerekekkel megismertetni a vadászati hagyományokat.

Az elképzelések szerint már idén orosz fiatalok érkezhetnek néhány napra hozzánk, ezt követően pedig magyar diákok is mehetnek majd Oroszországba. Eduard V. Benderszkij szombaton ellátogatott Nyíregyházára, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. által fenntartott Pál Miklós Erdészeti Oktatóközpontba, amely ideális helyszín lehet az orosz gyerekek tartózkodására. A program során arra is jutott idő, hogy az orosz vendég tájékozódjon a társaságnál folyó vadgazdálkodási munkáról.