Ratimorszky Károly visszatért!

Ratimorszky Károly visszatért! Ismét az élvonalbeli csapatot irányít Ratimorszky Károly! A magyar női röplabdázás egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelője az Újpesti TE vezetőedzője lett. A tréner mindenkire számít, aki a röplabdát szeretni, és akar érte tenni.

Ratimorszky Károly korábban a Vasasnál dolgozott, ő alapozta meg a 2005-ben bajnokságot és Magyar Kupát nyerő óbudai aranycsapatot. Aztán visszatért az Angyalföldi DRC-hez, amely tavaly tavasszal megszűnt, jogutódja az UTE Volley lett. A mesternek megromlott az egészségi állapota, ezért a legutóbbi szezont ki kellett hagynia, de Újpesten a felépülése után is számítanak rá, ezt jelzi, hogy néhány héttel korábban felkérték az ifjúsági-, a serdülő- és a juniorcsapat edzőjének. Aztán augusztus negyedikén tovább bővült az edző munkaköre, hiszen kedd óta a felnőtteket is ő készíti fel, vezetőedző lett!

„Korábbi edzőnkkel, Kastner Veronikával terveztük a következő szezont is, hiszen ő egy kiemelkedően profi sportember – mondta Jurácsik Mátyás, szakosztályvezető. – Sajnos néhány dologban nézeteltérés támadt köztünk, és úgy döntöttünk, hogy váltani kell. Nagyon rövid idő alatt dőlt el a kérdés. Korábban Ratimorszky Károlyt felkértük az utánpótlás irányítására, mert a mentalitására és a szakmai tudására egyaránt nagy szükségünk van. Nagy Péter technikai vezető javasolta, hogy Karcsi legyen a felnőttek edzője is, én egyetértettem, ő pedig szívesen vállalta, hiszen az élete az Újpest, és nagy álma volt, hogy az UTE felnőtt csapatának vezetőedzője legyen. Természetesen a fiatalokkal is ő foglalkozik majd.”

 

Ismét az élvonalbeli csapatot irányít Ratimorszky Károly! A magyar női röplabdázás egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelője az Újpesti TE vezetőedzője lett. A tréner mindenkire számít, aki a röplabdát szeretni, és akar érte tenni.

 

Tavaly a bennmaradás volt a cél Újpesten, és ez olyannyira sikerült, hogy a csapat az ötödik helyen végzett. Jurácsik Mátyás elmondta, többen távoznak, de természetesen lesznek érkezők is. „Az idei célkitűzésünk attól függ, hogyan sikerül az erősítés – közölte a szakosztályvezető. – Az már biztos, hogy Vargáné Rácz Márta nálunk folytatja pályafutását, ő legutóbb Gödöllőn röplabdázott. További két játékossal tárgyalunk, Ratimorszky Károly azt mondta, hogy ha velük is sikerül megállapodnunk, akkor bejutunk a négy közé. Én egyelőre óvatosabb vagyok, továbbra is azt szeretném, ha nem esnénk ki. Van még egy lehetőség. Előrehaladott tárgyalásokat folytatok egy szponzorjelölttel. Ha ez realizálódik, abban az esetben külföldi röplabdázók érkezése is várható, és akkor nem lehet más célunk, mint a bajnoki és a Magyar Kupa-aranyérem megszerzése!”

A klubvezető hangsúlyozta, ha sikerülne megvalósítani ezeket a nagyratörő terveket, akkor az Újpest mindenképpen elindulna az egyik nemzetközi kupasorozatban. „Számunkra ez a legfontosabb, mindent ezért csinálunk – folytatta Jurácsik. – Akkor a szponzor is azt mondhatná, hogy megérte nekünk segíteni. Ezen kívül fokozottan törekszünk arra, hogy a játékunk ne csak eredményes, hanem látványos is legyen, mert szeretnénk minél több nézőt, szurkolót a lelátókra csábítani.”

 

 

Ismét az élvonalbeli csapatot irányít Ratimorszky Károly! A magyar női röplabdázás egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelője az Újpesti TE vezetőedzője lett. A tréner mindenkire számít, aki a röplabdát szeretni, és akar érte tenni.

 

Ratimorszky mesternek immár teljesen rendbejött a műtött lába, ismét tudja terhelni. „Naponta nyolc órát állok különösebb fájdalmak nélkül – mondta az edző. – Egy hete edzünk, az alapozás során napi három-négy foglalkozást tartok. Emberpróbáló feladat, de nagyon élvezem, hogy újra aktív lehetek, és nem is szokatlan, mert Angyalföldön is ugyanezt csináltam. A felnőttek mellett továbbra is foglalkozhatok az utánpótlással, ennek is örülök. A célunk az, hogy két-három év múlva javarészt sajátnevelésű játékosokkal üzemeltessük a felnőtt csapatot. Annak idején, a Vasasnál ugyanezt eredményesen végrehajtottuk. A célom idén az, hogy a tavalyi eredményünket legalább megismételjük. Mindenkire számítok, aki a röplabdát szeretni, és akar érte tenni!”