VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyíregyházán

VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyíregyházán A Városházán nemrég sajtótájékoztatót tartottak a hétvégén kezdődő, kétévente megrendezésre kerülő VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztiválról.

A tájékoztatón Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere elmondta a fesztivál jelentőségét, s hogy örülnek, hogy ismét megrendezésre kerül, hiszen ez jó a főszervező Nyírségi Táncegyesületnek, a városnak és az itt élőknek egyaránt.

 

VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyíregyházán

 

Demarcsek György fesztiváligazgató, valamint  Ugyan Attila és Ágoston Norbert fesztiváltitkárok a VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál céljait vázolták fel, s meggérték, színes, látávnyos és értékes műsorokat láthatnak az érdeklődők. A fesztivál a város kulturális és idegenforgalmi vonzerejét is növelni fogja - véli Demarcsek György.

 

VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyíregyházán

 

Új elemek is megjelennek idén, például a fesztiválfotó pályázat, illetve az, hogy a műsorokat élő internetes közvetítésen követhetik végig az érdeklődők. Az viszont nem változott, hogy a világ minden tájáról jobbnál jobb néptánc csoportok fognak fellépni augusztus 15-21 között a nyíregyházi Kossuth téren.

 

VII. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál Nyíregyházán