Nyíregyháza - Testvérvárosi eredmények

Nyíregyháza - Testvérvárosi eredményekNyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával karöltve a Mustárházat működtető Kulturális Életért Közhasznú Egyesülettel szeptember 2-4. között rendezte meg a Tematikus Testvérvárosi Találkozót, melyen Rzeszów, Szatmárnémeti, Nagybánya, Beregszász és Nyíregyháza ifjúsági szakemberei vettek részt.

A konferencián az ifjúságpolitika országos és helyi stratégiáiról, eredményeiről tanácskoztak a résztvevők, akik városaik ifjúsági törekvéseit is bemutatták. A szakemberek több közös projekt megvalósításában állapodtak meg. Ezek közül legfontosabb a hálózatosodás gondolata, hiszen a networking tovább erősíti Nyíregyházának az ifjúsági témakörben eddig megtett lépéseit egy nemzetközi ifjúsági központ létrehozására.

A testvérvárosok megállapodása szerint a Nyíregyházi Ifjúsági Lap teljesen nemzetközi lesz, magyar-angol, lengyel-angol, román-angol nyelven időszakosan jelenik majd meg. A nyíregyházi Mustár FM ifjúsági kisközösségi rádió a rzeszówi kisközösségi rádióval cserél majd műsorokat, ezzel is támogatva a kultúrák közötti párbeszédet. A partnerek alkotó tevékenység céljából ifjúsági cseréket hoznak létre a továbbiakban, valamint hosszú távú együttműködés keretében közös pályázatot nyújtanak be az Európa a polgárokért programban, mely pályázat megvalósításában a nyíregyházi Mustárházra kiemelt szerep vár majd.

 

A tavaly októberi testvérvárosi találkozóra építkezve az idei konferencia nagy előrelépést jelentett a testvérvárosi kapcsolatok tekintetében, eredményeképpen valódi európai ifjúsági hálózat jöhet létre Nyíregyháza és testvérvárosai között, további közös projekteket és sikeres pályázatokat generálva.