Röplabda - Tüntetett, majd nyert a bajnokcsapat
Az első labdamenetet direkt elvesztette a bajnoki címvédő BSE-FCSM a női Extraliga első fordulójában, de aztán simán nyert hazai pályán az Albrecht-Miskolci VSC-MISI ellen.
Néma tüntetéssel kezdte a szezon első meccsét a bajnok BSE a Miskolc ellen. A borsodiak nyitásával indult a szezon első találkozója, de a hazaiak karba tett kézzel várták a labdát, és hagyták leesni. Ezután Nyári Sándor edző időt kért, Nagy Jenő szakosztályvezető pedig a rövid szünet alatt tudatta a közönséggel, hogy ezt a procedúrát tüntetésnek szánják, és mindaddig csinálni fogják, ameddig a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége vissza nem vonja a hat pont levonást, amelyet azért rótt ki az együttesre, mert nem indult el a nemzetközi kupában.
Az első szett érdemi része ezután kezdődött. Pontos nyitásfogadással alapozta meg sikerét a BSE, amely Tóth Gáborné remek szerváival 9:4 után elhúzott, és 19:4-ig meg sem állt. A miskolciak sokat bizonytalankodtak, a hazaiak pedig kihasználták tudásbeli fölényüket, mindössze hat pontot engedélyeztek a borsodiaknak (25:6, 1:0). A második felvonásban jobban kezdett a vendég, pontosabbak voltak ekkor a támadások, de a szett második felében megint széteső volt a játék. Ebben a részben Sándor Renáta volt az ügyeletes szervafelelős, kiváló nyitásaival újra elhúzott csapata, és ezt a felvonást is gyorsan megnyerte (25:11, 2:0). A harmadik játszmában a BSE cserejátékosai is lehetőséget kaptak, és meg is hálálták a bizalmat, újra meggyőző különbséggel nyertek (25:9, 3:0). A meccs egyik érdekes momentuma az volt, amikor a Miskolc edzője, Toma Sándor liberót cserélt, hiszen az új szabályt Magyarországon ő alkalmazta először.
A mérkőzés legjobbja
Ahogy sejthető volt, a hazaiak nehézbombázója, Sándor Renáta sok labdát kapott támadásban, és azok jelentős részét zseniálisan oldott meg, nemes egyszerűséggel bebombázta! Vitán felül ő volt a találkozó legjobbja. Mester Orsolya sem hibázott, és a két feladó, Gudmann Csilla és Kötél Zsanett is jól játszott.
Extraliga, nők, alapszakasz, 1. forduló
BSE-FCSM–Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:0 (6, 11, 9)
Városmajor, 100 néző. Játékvezetők: Pőcze, Éva T.
BSE: Pék-Tormási 10, Gudmann 2, Mester O. 12, Kovács T. 5, Tóthné 2, Sándor R. 22. Csere: Tóth A. (liberó), Kötél Zs. 2, Horváth A. 1, Hackl 1, Gregori. Edző: Nyári Sándor
Miskolc: Rédei 2, Kovács E. 5, Szajkó 2, Szabó B. 2, Oláh Cs. 2, Leidgeb. Csere: Nagy Zs., Répászki (liberók), Sitkey, Kiss V., Kuremszki. Edző: Toma Sándor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:2, 16:4, 19:4, 22:5. 2. játszma: 8:5, 16:8, 20:9, 23:10. 3. játszma: 6:0, 11:4, 16:6, 19:7, 21:8
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Nyári Sándor: – Nagyra becsülöm a Miskolcot őszinte játékáért, csapatomat pedig azért, mert érződik a lányokon, hogy nagy a kihívás a bajnokságban, és a mérce magas!
Toma Sándor: – Ez a reális különbség a két csapat között... Sajnálom, hogy megilletődöttek voltunk, de úgy érzem, hogy fiatal játékosaim ebből a meccsből is tanultak.

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







