Szelektív Szombat Nyíregyházán az Erdei Tornapályán
A Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2009. szeptember 26-án 10 és 17 óra között 2. alkalommal hirdeti meg a Szelektív szombat elnevezésű környezetvédelmi családi napot.. Az egész napos vetélkedősorozatra családokat (min. 1 felnőtt és 1 gyerek) várnak a szervezők.
A rendezvény helyszíne a nyíregyházi Erdei tornapálya ahol a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat tehetik próbára a résztvevők.
A vetélkedő 10 állomása a következő lesz: sajtfal, lengőteke, szelektáló verseny, kukába dobás, tudás kereke, memória játék, kirakó, préselő verseny, rendmező, darts.
A játékok közben a tapasztalatok mellett ajándékokkal is gazdagodhatnak a jelenlévők. A díjakat illetően, a legügyesebb család nyereménye egy notebook lesz, a második helyezett család jutalma egy wellness hétvége, harmadik helyezett család pedig kerékpárutalványt vihet haza. Emellett a két szervezet sportszer és játékszerutalványokkal díjazza azokat az iskolákat és óvodákat is, akik a legtöbb családot mozgósítják.
A tanulságos és gyakorlatias játékok mellett lufis bohóc, arcfestő, kukás-konténeres autó bemutató várja a résztvevőket.
Fellépnek: Dongó együttes, Jean Trevor, a Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának növendékei, Hangszín Tanoda.
A sztárvendég délután fél öttől Szikora Róbert és az R-GO Gidák.
A jó hangulatról Szakál Miki gondoskodik.
Érdemes tehát annak is ellátogatnia az Erdei tornapályára, aki a vetélkedőkőn nem, hanem mint érdeklődő szeretne kilátogatni a rendezvényre.
A belépés mindenki számára ingyenes.

Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 








