Vacsora a Múzeum falai között
Negyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját, amely október elejétől hat héten át tart majd; az ország valamennyi régiójában mintegy 160 múzeum szervez az érdeklődőknek programokat hét témakörbe csoportosítva.
Múzeumok Őszi Fesztiválja alatt az érdeklődők bejárhatják az intézményt a pincétől a padlásig, megismerkedhetnek elzárt múzeumi helyszínekkel. Szokatlan időben szervezett tartalmas múzeumi rendezvények várják a látogatókat ebéd helyett, előtt vagy után, de előfordulhat, hogy a közönség, a tárlatvezetők, a muzeológusok "álruhát" öltenek és kosztümös múzeumi program keretében ismerkednek korokkal, tárgyakkal, eseményekkel. A Vasvári Pál Múzeum idén először kapcsolódik be a programsorozatba.
Október 10-én a programsorozat a Big Draw, azaz a Nagy Rajzolás rendezvénnyel indult. A programsorozat ezt követően két hétvégén (17-én és 31-én, szombaton) is családi múzeumi délutánnal várja az érdeklődőket. A fesztivál Márton-napi vigassággal (délelőtt libahajtó, kukoricafosztó versennyel, csuhébaba és kenőke készítéssel, báb előadással, újbor kóstolóval, házi sajt és libatepertő kóstolóval, zenei programokkal) míg ugyan ezen a napon este a Múzeumok Őszi Éjszakájával a Szentmihályi Kézművesek kiállítás megnyitójával majd Borvacsorával zárul a Nyíri Mezőség múzeumában.
Részletes program:
Október 10. 10-14- ig „Big Draw” a Nagy rajzolás
Október 17. 14-20- ig Ilyen méta a Langaméta Családi Múzeumi Délután
Október 31. 14-20- ig Pincétől a padlásig Családi Múzeumi Délután
November 14. 9-16- ig Márton-napi vigasság a Múzeumkertben
November 14. 19-23- ig Múzeumok Őszi Éjszakája Borvacsora a Múzeumban

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







