Állatvédelmi Napok Nyírbátorban

Állatvédelmi Napok Nyírbátorban Állatvédelmi napokat tart az Állatbarát Alapítvány Nyírbátorban a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskolában 2009. november 16. -19.-ke között.
Az iskola aulájában, hétfőtől látható tablókiállításon megjelennek az állatvédelem legfontosabb kérdései és az Alapítvány tevékenységei is.

A program zárásaként, 19-én csütörtökön, 15 órától az iskola aulájában, állatvédelmi, állattartási tanácsokkal és az állatvédelem jogi szabályozásának bemutatásával várják az érdeklődőket az Alapítvány munkatársai.

19-én lehetősége van a felelősségteljes állattartóknak jelentkezni az „Állatbarát gazda” megtisztelő címéért, melyet az Alapítvány és a helyi önkormányzat munkatársai egy helyszíni szemle után ítél oda.

Ugyanezen a napon várjuk az Állatbarát Alapítvány munkájába aktívan bekapcsolódni kívánó Önkéntesek jelentkezését is. Ez két módon is lehetséges: az Önkéntes Állatvédelmi Őrszolgálat tagjaként azon a településen, ahol él balesetes állatok mentésével, a helyszín biztosításával és állatvédelmi bejelentések ellenőrzésével; míg önkéntesként az Alapítvány Állatotthonában, rendezvényein segítheti az állatvédelem ügyét.

 

A rendezvénysorozat, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával, a megye nagyobb városaiban segíti elő az állatvédelmi munka népszerűsítését, hatékonyságát.