Civil Szervezetek Találkozója Nyíregyházán

Civil Szervezetek Találkozója NyíregyházánAz Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon egyesület két éve rendezte meg "Civil szervezetek találkozója" elnevezésű rendezvényét, most, az év végéhez közeledve úgy gondolták, hogy aktuális lenne egy újabb találkozó.

 

Az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon egyesület két évvel ezelőtt saját szervezésében rendezte meg "Civil szervezetek találkozója" című rendezvényét, amelynek céljai voltak az egymás jobb megismerése, közös problémák megvitatása, bemutatkozási lehetőség a fiatalabb szervezeteknek, illetve szakembereket hívtunk meg, akik válaszoltak az éppen aktuális, a szervezeteket érintő kérdésekre, ismertették a változásokat.
 
Most, az év végére úgy gondoljuk, hogy aktuális lenne egy újabb találkozó!
 
 
Civil Szervezetek Találkozója Nyíregyházán
 
 
Célunk hasonló lenne az előzőhöz, de most még hangsúlyosabbá kívánjuk tenni azt, hogyan találjuk meg az együttműködési lehetőségeket, ismerjük meg egymás humán és szakmai erőforrásait, tervezzük meg a jövő évi projektjeinket egymás partnerségére számítva. Elsősorban olyan szervezetek jelentkezését várjuk, akik Nyíregyházán vagy vonzáskörzetében tevékenykednek, érdekvédelemmel, egészségügyi prevencióval vagy oktatási területen dolgoznak, de szívesen várjuk új, fiatal egyesületek jelentkezését is!
 
 
A találkozót szándékosan délutáni időpontra tervezzük, hogy a munkahelyen dolgozó munkatársak is el tudjanak jönni hozzánk.
 
 
A találkozó időpontja: 2009. december 16., szerda 17 órától
 
Helyszín: Nyíregyháza, Belső körút 31. sz. (Hunyadi utcából nyílik, a hajó alakú Fulton étteremmel szemben parkolási lehetőséggel!)
 
Jelentkezéseket telefonon a 06-20/365-8767 számon várjuk, vagy e-mail-ben az egymasert@egymasert.com címre. Kapcsolattartónk: Asztalos Attila, az egyesület alelnöke.
 
Jelentkezési lap kitöltésére nincs szükség, alapadatokat kérünk csak megadni: szervezet neve, címe, képviselője. A helyszín befogadó képességére való tekintettel egy szervezettől két fő fogadását tudjuk elfogadni.
 
Bízunk benne, hogy sok civil szervezet fogadja el meghívásunkat, és egy kellemes tea, forró csoki társaságában optimista és hatékony találkozót tudunk tartani. Ebben bízva tisztelettel:
 
 
 
Stankóczi László sk.
egyesület elnöke