Mikulás Sport Nap a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában

A nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy a leendő első osztályos gyerekek részt vehetnek egy játékos MIkulás Sport délelőttön.

Az idén a Tündérkert Óvoda ovisait hívtuk meg, hogy óvónénijük kíséretében ismerkedjenek a tanítókkal, az iskolával. A minden igényt kielégítő sportcsarnokunkban különböző pályákra osztott területeken focizhattak, soft ballozhattak, különböző tornatermi eszközök és mozgás fejlesztő játékok segítségével játékos sorversenyeken mérhették fel tudásukat.

Az asztali tenisz szépségeit, fortélyait iskolánk nagyon sok díjat nyert játékosai, hatodikosok és másodikosok, mutatták be a kicsiknek.
A gyerekek a feladatok végeztével a Mikulással is találkozhattak, akitől csomagot kaptak. Továbbá meghívtuk őket a januártól kezdődő Csibehívogató programunkra is.

Tátrainé Rita Néni - Online Menedzser
tanító néni