Egy nap az erdőért – új kezdeményezés Nyíregyházán

Egy nap az erdőért – új kezdeményezés NyíregyházánAz E-misszió Egyesület a NYÍRERDŐ Zrt.-vel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen útnak indította az „Egy nap az erdőért” kezdeményezést, azzal a céllal, hogy közös önkéntes akciók szervezésével, az erdővel foglalkozó közösségi internetes felület kialakításával, ismeretterjesztéssel minél inkább bevonjuk a lakosságot az erdő ügyeibe.

 A közös akciókat, egyéni tevékenységeket és felajánlásokat egyfajta mozgalomba szervezzük, amelyhez saját logó, tagkártya (makk-kártya), és jelképes jutalmazási rendszer tartozik – jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Szigetvári Csaba, az egyesület munkatársa. A rendezvénynek a Nyíregyházi Erdészet épületében működő Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola adott otthont.
 
 
Olajos Péter, a Hortobágyi Nemzeti Park osztályvezetője a tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Sóstói-erdő az észak-alföldi természetvédelem egyik legjelentősebb területe. Az erdő része az Európai Unió Natura 2000 hálózatának.
 
Örülünk a kezdeményezésnek, úgy gondolom, hogy nagyon fontos a közösségek bevonása a természetvédelmi munkába. Társaságunk 270 hektárt kezel a Sóstói-erdő 360 hektáros területéből, ez kis szegmense az erdészet működési területének, de nagy gondot fordítunk rá, hiszen ez Nyíregyháza szíve. A közjóléti fejlesztéseknél (például az erdei tornapálya, és a körszín kialakításánál) olyan szemlélettel dolgoztunk, hogy mind a természetvédelem, mind a közjólét teret nyerjen, de egyik se szenvedjen hátrányt a másikkal szemben – mondta a tájékoztatón Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója. Bejelentette azt is, hogy idén ősszel az erdőgazdaság megjelentet egy könyvet a Sóstói-erdőről.
 
Már elkészült és üzemel „A mi erdőnk – Honlap a Sóstói-erdőért” (http://www.sostoierdo.hu) internetes portál. Ez nem csupán kimerítő ismereteket és hasznos tudnivalókat, közérdekű információkat tartalmaz az erdőről, hanem egyben közösségi oldalként is funkcionál, amelyen fórum, erdőjáró blog, eseménynaptár, felhívások és hírek is helyet kapnak.