Több mint ezer közmunkás a NYÍRERDŐ-nél

közmunka NyíregyházaAz erdőművelő közmunkaprogramok elindítása óta egy időben soha annyi állástalant nem foglalkoztatott a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., mint ebben az évben. A 2010. január közepétől augusztus végéig tartó programban átlagosan 1100 ember dolgozik majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben.

A program teljes költségvetése meghaladja az egymilliárd forintot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa 612 millió forinttal járul hozzá, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatása megközelíti a 327 millió forintot. A Nyírségi Erdészeti Zrt. önrésze 105 millió forint – tájékoztatott Kaknics Lajos, ez erdőgazdaság vezérigazgatója.

 

 
A két megyében 76 településről kerülnek ki a közmunkások. Hajdú-Biharban a legtöbben (125-en) Debrecenből vesznek részt a programban, de Berettyóújfalu (92) és Hajdúhadház (61) is jelentős létszámmal képviselteti magát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a tiszadobiak (52), nyírbátoriak (30) és nyírbéltekiek (30) vannak kiemelkedően sokan.
 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék közel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdeit kezelő NYÍRERDŐ Zrt. minden erdészeténél dolgoznak majd közmunkások. A közmunkások fele a rendelkezésre állási járadékban részesülők közül kerül ki, és eléri a 30%-ot mind a romák, mind a 45 év felettiek aránya. A programban részt vevők 90%-ának legfeljebb nyolc általános iskolai végzettsége van. A társaság vállalta, hogy a program lezárulta után minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül – támogatás nélkül – tovább foglalkoztat.
 
Az utóbbi években hagyomány, hogy képzés is kapcsolódik az erdőművelési közmunkaprogramokhoz. Ez idén sem lesz másként: 110-en vehetnek majd részt motorfűrész-kezelő szakképzésben. A szakképesítést 240 órában fogják elsajátítani a közmunkások, melyből 96 óra elméleti, 144 óra pedig gyakorlati képzés. Megtanulják az erdő- és mezőgazdaságban a hat centiméternél nem vastagabb fák döntését, darabolását. A képzés végén a sikeres vizsgát tett hallgatók bizonyítványt kapnak. A megszerzett végzettséggel a motorfűrészt a gazdaság egyéb szféráiban is használhatják, például ácsmunkálatokban, vagy parkgondozói feladatok ellátása során is.
 
A programban részt vevők feladatai között - az általános erdőművelési tennivalókon túl - turistautak, tanösvények karbantartása; akácosok, nyárasok nyesése, vágástakarítás és szemétgyűjtés is szerepel. Munkához jutnak a különféle csemetekertekben, elvégzik a közjóléti eszközök felújítását, valamint az erdővédelmi vadkárelhárító kerítések karbantartását és javítását. Nagy jelentőségű munka a különböző korosztályú erdőállományokban az idegenhonos özönfajok (gyalogakác, zöldjuhar, amerikai kőris, kései meggy) visszaszorítása, kitermelése. Napi nyolc órás munkájukért a minimálbérnek megfelelő 73.500 forintra jogosultak havonta. A közmunkások munka- és védőruhát, valamint étkezési utalványt is kapnak.
 
A közmunkaprogramok – amellett, hogy alkalmasak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék országos átlagot meghaladó munkanélküliségi arányának csökkentésére – elősegítik a fenntartható erdőgazdálkodást, valamint az erdőművelési és erdőkezelési feladatok végrehajtását. Fontos cél az állami erdővagyon értékének, ápoltságának növelése; a társadalom által igényelt közjóléti és természetvédelmi erdészeti feladatok időben történő megoldása, valamint az erdész-társadalom által létrehozott közjóléti létesítmények karbantartása. Kiemelkedő szerepe van a programoknak a környezettudatos nevelésben és a képzettséggel nem rendelkező állástalanok oktatásában is.