Az E-misszió Egyesület közleménye a génmódosított burgonya engedélyezéséről
A Bors Alapítvány és az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elítéli a génmódosított burgonya termesztésének engedélyezését, amelyet az EU új egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa, John Dalli jelentett be 2010. március 2-án.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A környezetvédők hazai moratóriumot sürgetnek
A módosított keményítő tartalmú „Amflora” burgonya, amelyet ipari célú felhasználásra fejlesztett ki a német vegyipari óriáscég, a BASF, antibiotikum-rezisztencia jelzőgént tartalmaz. Egyáltalán nem garantálható, hogy ez a génpiszkált burgonya nem jut be a táplálékláncba, főleg, hogy az ipari melléktermék takarmányozási célú felhasználása is engedélyezett.
Az új EU biztos - akinek a feladata a fogyasztók és az EU polgárok egészségének a védelme lenne - egyik első döntésével figyelmen kívül hagyta a közvéleményt és az egészségügyi aggályokat, azért hogy kiszolgálja a biotechnológiai cégek érdekeit. A döntés a profitérdekeket az emberek és környezetünk érdekei elé helyezi, és egyáltalán nem szolgálja a brüsszeli bürokráciával kapcsolatos bizalom javítását - jelentette ki Heike Moldenhauer, a Föld Barátai Európa génmódosításért felelős szóvivője.
A génmódosított burgonyával kapcsolatban egyértelmű egészségügyi kockázatok merülnek fel. Azok az antibiotikumok, amelyekkel szembeni rezisztencia jelzőgént hordoz az Amflora burgonya, alapvető fontosságú eszközei napjaink gyógyászatának. Annak ellenére, hogy egyébként is egyre jobban terjed az egészségünk védelme szempontjából fontos antibiotikumokkal szembeni rezisztencia, a biotechnológiai cégek beültetik e géneket a burgonyába és nincs rá garancia, hogy nem jutnak be a táplálékláncba. - tette hozzá Kolos Lívia, az E-misszió Egyesület programfelelőse.