Cserháti Zsuzsa emlékkoncert Nyíregyházán

Cserháti Zsuzsa emlékkoncert Nyíregyházán A Nyíregyházi Művészeti Hetek keretén belül Cserháti Zsuzsa emlékkoncertet szervez a Váci Mihály Kultúrális Művészeti és Gyermekcentrum, március 20-án 19.00-órától. A koncerten Keresztes Ildikó, Majsai Gábor és Tóth Vera előadásában hallhatók a művésznő slágerei.

 

A Nyíregyházi Művészeti Hetek keretében:
 
SZTÁRBÓL LEGENDA
Cserháti Zsuzsa emlékkoncert
 
2010. március 20. (szombat) 19.00
 
Helyszín: Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum hangversenyterme (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.)
 
 
A"Sztárból legenda" emlékkoncert a hazai popzene meghatározó egyéniségének, az öt éve elhunyt Cserháti Zsuzsának állít emléket. Nem túlzás, hogy az 1972-es táncdalfesztiválon feltűnt énekesnő néhány nap alatt lett az ország kedvence, azaz „sztár” lett. Művészi pályájának két nagy korszaka volt: az első a nyolcvanas évek végéig tartott, majd a mellőzés évei után 1996-ban üstökösként tért vissza a könnyűzenei életbe.
 
A műsor az Ő dalaiból, illetve az általa énekelt világslágerekből ad tematikus, korszakonként szerkesztett válogatást neves magyar művészek tolmácsolásában, úgy mint Keresztes Ildikó, Majsai Gábor, Tóth Vera. Felcsendülnek Cserháti Zsuzsa örökzöldjei – Édes kisfiam; Kicsi, gyere velem rózsát szedni; Boldogság, gyere haza –, világslágerek, köztük a New York, New York, valamint a visszatérés meghatározó dalai, így például a Hamu és gyémánt és az Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem.
 
Belépőjegyek vásárolhatók az intézmény információs szolgálatánál minden nap (hétvégén is) 8.00 – 19.00 óra között (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.)
 
Információ: 42/411-822
 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!