Elismerés NYÍRERDŐ-filmeknek Szlovákiában

Elismerés NYÍRERDŐ-filmeknek Szlovákiában  A Lévai Vadásznapok elnevezésű Nemzetközi vadászati- és természetfilmversenyen díjazták az erdőgazdaság két filmjét.

15. alkalommal rendezték meg Szlovákiában, a Lévai Vadásznapokat. Ez az egyik legnépszerűbb vadászati rendezvény a szomszédos országban, hagyományosan ezrek vesznek részt a több mint egy hétig tartó programsorozaton. Nemzetközi konferencia az új szlovák vadászati törvényről, trófeabemutató, gyermekrajz-kiállítás, országos ifjúsági vadhívó verseny – csak néhány a mostani rendezvények közül. Az idei év ráadásul azért is számít mérföldkőnek a rendezvény történetében, mert ebből az alkalomból avatták fel a Léván született világhírű zoológus és Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán emléktábláját a városban.
 
A Vadásznapokhoz már a kezdetek óta vadászati- és természetfilm fesztivál is kapcsolódik, amely az utóbbi években nemzetközivé nőtte ki magát. Meghaladta a 230-at azoknak a filmeknek a száma, amelyeket eddig bemutattak Léván. Pályázni mindig három kategóriában – „Vad és természet”, „Dokumentum- és oktatófilm”, valamint „Házi video” besorolással – lehet.
 
Idén a három kategóriába összesen 21 filmet neveztek. A legtöbb alkotás Szlovákiából és Csehországból érkezett, Magyarországot öt film képviselte. A mostani megmérettetésre a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. két filmjét nevezte be, mindkettő Linzenbold Attila, nyíregyházi operatőr nevéhez fűződik. A Szatmár-Beregi tájvédelmi körzethez tartozó Bockerek-erdőről készült film rövid, zenés változata mellett a térség állami tulajdonú erdeit kezelő társaság vadászati tevékenységét bemutató alkotás is a zsűri elé került. Mindkettő komoly szakmai sikert ért, hiszen előbbi a „Dokumentum- és oktatófilm”, míg az utóbbi a „Vad- és természet” kategóriában érdemelt ki második helyezést.  
 
A filmfesztivál ünnepélyes eredményhirdetésére a Lévai Vadásznapok gálaestjén került sor, az elmúlt hét péntekén. A serleggel, oklevéllel és tárgyjutalommal járó elismeréseket Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. Fehérgyarmati Erdészetének igazgatója vette át Léván. A filmek egyébként a magyar nézők számára sem ismeretlenek, hiszen mindkettőt több helyi és országos tévécsatorna is műsorára tűzte korábban.