Késes fenyegetőző Nyíregyházán

 Kedden délután egy aggódó anya ment el 26 éves lánya barátjának a Nyíregyháza - örökösföldi lakótelepen található lakására, hogy hazavigye magával a fiatal nőt, mert úgy gondolta, hogy nem érzi ott jól magát.

 Az asszony másik lányát és egy férfi ismerősét is megkérte, hogy menjenek vele. A lány élettársának ez nem tetszett, és némi dulakodást követően a lépcsőházban késsel támadt a kísérőre. A szúrásoktól a liftajtó védte meg a férfit, akinek aztán kisebb karcolásokkal sikerült elmenekülni az anyával és a húggal együtt.

A panelház elől értesítették a rendőrséget azzal, hogy a késes támadó a fiatal nővel együtt bezárkózott a lakásba. A helyszínre érkező rendőrök sem a kopogásra, sem felszólításra nem kaptak választ bentről, így végül betörték az ajtót - de a lakás üres volt. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság forrónyomos csoportja széleskörű adatgyűjtést indított. A keresett férfit késődélután a belvárosban fogták el.

 

A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a férfi barátnőjét nem kényszerítette, a nő önként volt vele. A 32 éves gyanúsított ellen súlyos testi sértés kísérlete, valamint garázdaság miatt indítottak eljárást.