Budapesten fogták el a háromszorosan körözött rakamazi férfit

Budapesten fogták el a háromszorosan körözött rakamazi férfit  Három körözés volt érvényben az ellen a 30 éves rakamazi férfi ellen, akit pénteken este Budapest VIII. kerületében fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a BRFK Bevetési Főosztály munkatársainak segítségével.

A megalapozott gyanú szerint a körözött személy a már korábban őrizetbe vett társaival együtt márciusban Rakamazon különféle ütőszerszámokkal támadt az utcán két fiatalemberre, majd azok házára, ahol kisgyermekek is tartózkodtak. A férfit felfegyverkezve elkövetett magánlaksértéssel és garázdasággal, súlyos testi sértés kísérletével, valamint rongálással gyanúsítják. Ezen kívül a bíróság is elfogatóparancsot adott ki ellene, mert nem kezdte meg más ügyben kiszabott szabadságvesztésének letöltését, és mert vádlottként nem jelent meg egy tárgyaláson.

Az erőszakos és más jellegű bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű férfit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vette őrizetbe, és kezdeményezik előzetes letartóztatatását