Robbanóanyagokat találtak Nyírbátorban
Tucatnyi éles puskagránátot, valamint több mint száz robbanóanyagot is tartalmazó gyakorlógránátot és más tüzérségi lövedéket találtak a rendőrök nagy mennyiségű honvédségi gyakorló eszköz között kedden este egy lakott területen kívül eső telephelyen Nyírbátor közelében.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság bejelentés alapján tartott helyszíni szemlét a város határán kívül található telephelyen. A körbekerített, de éjjel őrizetlenül álló ingatlanon ládák százaiban éles lövedéknek látszó eszközöket is találtak, ezért értesítették a Készenléti Rendőrség tűzszerészeit. A rendőrök a tűzoltók segítségével egész éjjel kutattak a gyakorlógránátok között működőképes szerkezetek után. Reggelig több mint száz veszélyesnek ítélt eszközt szállítottak el.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság robbanóanyaggal, robbantószerrel és lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást. Dr. Tarcsa Csaba r. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi adatok szerint a magántulajdonban lévő cég korábban honvédségi eszközök megsemmisítésére kötött szerződést. A papírok alapján a szerződésben foglaltakat már teljesítették, így a nyomozóknak azt kell tisztázni, hogy a most megtalált anyagok hogyan kerülhettek oda. A körülményeket vizsgálja a rendőrség, a büntetőeljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja.
Jogszabályi háttér:
Visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel
Btk. 263. § (1) Aki robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására szolgáló készüléket engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy a tartásukra nem jogosult személynek átad, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására szolgáló készüléket engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén öt évtől tíz évig, a (2) bekezdés esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 


















