Demecser lovasa Gajdos Zsolt nyerte a 2010-es Nemzeti Vágtát
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecser lovasa, Gajdos Zsolt nyerte meg Doru nyergében a ma, június 6-án 18:00 órakor megrendezésre került III.Nemzeti Vágta döntőjét.
Demecser nyerte a III.Nemzeti Vágtát!
A nem igazán jól sikerült rajt után beigazolódott a "papírforma", hiszen a legtöbbek által első helyre jósolt Demecser nyerte a 2010-es Nemzeti Vágtát.
A szakkommentátorok, a sztárvendégek és az első Nemzeti Vágta győztese, Suták Vanda is Gajdos Zsolt győzelmének szurkolt.
A második helyen Érsekhalma, a harmadik helyen pedig Bordány lovasa ért be.
A 8 éves román tenyésztésű sárga herélt, Doru volt az idei vágta "fekete lova", de már a május 2-ai Nyírségi Vágta óta figyelemmel kísérik a szakemberek a rendkívül gyors négylábút.
Az első hely mellett azt is meg kell említeni, hogy sikerült megdönteni az eddigi pályarekordot is!
A lovasdinasztiából származó tapasztalt lovas ezzel 20 milliót nyert Demecsernek, és egy évig nála pihenhet a Nemzeti Vágta hivatalos kardja is. Gajdos Zsolt, akinek tavaly nem sikerült nyernie, úgy nyilatkozott ide lováról Doruról, hogy nagyon erős, aranyos, és nagyon nagy szíve van.
Ez úton is gratulálunk megyénk lovasának, hiszen sajnos a Nyíregyházát képviselő Suták Csenge nem jutott be a döntőbe.
Kapcsólódó híreink
Interjú Gajdos Zsolttal az I. Nyírségi Vágta győztesével
Gajdos Zsolt nyerte az I. Nyírségi Vágtát
K. Tünde