Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban

Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban Idén is megrendezik a Szent Iván-éj hagyományos programjait a Sóstói Múzeumfaluban, június 23-án. Az est fővendége Jamie Winchester és zenekara után, a Nyírség Táncegyüttes ropja a tűz körül.

Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban

2010. június 23-án (szerdán) 22.00 órától

 

     

        Szent Iván sejtelmes éjszakájáról sokaknak Shakespeare örökbecsű  darabja jut elsőként eszébe, holott hajdan a magyar néphagyomány is ismerte a „szentiváni éneket” vagy a Keresztelő Szent János napjához fűződő szokásokat. A nyári napfordulóhoz kapcsolódó varázslatos cselekménysor már évezredek óta kapcsolódik az emberiséghez, hiszen a legrövidebb éjszaka – leghosszabb nappal ellentétpárja mindenkor gondolkodóba ejtette a homo sapienst.

        Maga a tűzrakás gyakorlata e napon szláv hatásra terjedt el hazánkban (innen a magyar János szlávos „Iván” változata), de mára szinte teljesen eltűnt – ellentétben az északi és a szláv népek jelenleg is élő gyakorlatával szemben.  

        Már több mint fél évtizede kezdődött a Sóstói Múzeumfaluban a szentiváni tűzgyújtás szokásának felelevenítése: június 23-án  éjjel  – sötétedés után – a falu díszkivilágítást kap, s a misztikum jegyében benépesül: a jármi kiállítóházban Horváth Kata vesszőtestű-porcelánfejű madaraival találkozhatnak egy kiállítás keretében, s kiegészítésül népi gasztronómiai program és hungarikum-kóstolgatások – jelesül tarpai pálinkakóstoló – teljesítik ki a programot. 

        Mint minden termékenységgel kapcsolatba hozható szokásnak, a Szent Iván éjnek is van némi sejtelmes beütése, ami a múzeum programjaiban is visszatükröződik: a meleg nyáréjszakához illő öltözékben tűztáncos „sárkánylányok” és Ugyan Attila mesélő gondoskodnak a bemelegítésről, s a tűzugrás előtt sztárvendégekként Jamie Winchester és zenekara igazi csemegeként lép színpadra. 

    Záróeseményként a Nyírség Néptáncegyüttes magyar és kelet-európai néptáncokból  és népszokásokból összeállított koreográfia szerinti műsort mutat be a múzeum faluközpontjában meggyújtott tűz körül. Programjuk befejezéseként következik a tűzugrás: a szerelmesek kézenfogva ugranak át a hamvadó tűz fölött, mintegy megpecsételve összetartozásukat (és a hagyomány szerint biztosítva a bő gyermekáldást).