Bohémélet - Vidor Fesztivál színházi ajánló
Az Örkény Színház – Bohémélet című produkciója augusztus 30-án hétfőn 19.00 órától látható a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.
Aki Kaurismäki
BOHÉMÉLET
Fordította: Jankó Szép Yvette
Magyar színpadi változat: Gáspár Ildikó
Kövesse nyomon legfrissebb híreinket a Vidor Fesztiválról:
Vidor Fesztivál 2010
Aki Kaurismäki, finn filmrendező a regényhez nyúlt vissza, és szívszorító történetet írt Marcelről, a kiadatlan íróról, Schaunard-ról, a sosem játszott zeneszerzőről és az albán bevándorló Rodolfóról, akit a galériások rendre az utcára penderítenek – festményeivel együtt. Rodolfo megtalálja a boldogságot Mimivel, ám a lány képtelen a művészek bizonytalan életét élni, ezért elhagyja őt. Később visszatér hozzá, de ekkorra már halálos beteg…„…Ascher Tamás rendezésében a Bohémélet nem kötődik Murger folytatásokban közölt történeteihez, sem a belőlük készült színdarabhoz és regényhez, még kevésbé ezek legismertebb feldolgozásához, Puccini operájához. A finn rendező 1992-ben készült fekete-fehér filmjét viszont jelenetről jelenetre követi. Sőt a szöveget is Jankó Szép Yvette fordításában, ám Gáspár Ildikó magyar színpadi változata mintha az irodalmi forgatókönyvet vagy a filmnovellát mesélné el. …” (Népszabadság – 2010. február 15.)
- Török Zsolt -

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







