Haragosok összecsapása Tyukodon

Haragosok összecsapása Tyukodon Szombaton délután két, egymással haragban álló tyukodi társaság csapott össze Tyukod község belterületén. Az utcán hangosan, fenyegetőzve kiabáltak, szitkozódtak egymással, majd az egyik két lovas szekérrel érkező társaság behajtott a másik társaság tagjai közé.

A rendelkezésre álló adatok szerint, az összetűzés során az egyik lovas szekéren utazó 30 éves tyukodi férfi, egy vasvillát dobott az ellentábor tagjai közé, amely egyiküket eltalálta. A 34 éves sértettet a vasvilla megsebesítette, amelynek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Az időközben értesített, és nagy erőkkel a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget a verekedésnek.

 

Az ügyben a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrse folytat felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt nyomozást. A vasvillát a tömegbe hajító büntetett előéletű férfit súlyos testi sértés kísérletének elkövetésével is gyanúsítják, őt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Az ügyben eddig kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de még továbbiak várhatóak.