Tanuljunk kutyául

Tanuljunk kutyául A kóbor kutyák kérdése nagyon égető probléma Nyíregyházán és környékén. Az Állatbarát Alapítvány Állatotthona túlterhelt, a gyepmestereknek nagy területen kell végrehajtaniuk a feladataikat.

2010-08-16 10:00:00A kóbor kutyák száma, pedig egyre növekszik. Ennek elsődleges oka a nem elég felelősségteljes állattartás. A gazdák nem törődnek azzal, hogy megelőzzék a nem kívánt szaporulat világra jöttét, nem ivartalaníttatják, nem zárják el ivarzáskor kedvenceiket. Az Állatbarát Alapítvány munkatársai nap, mint nap találkoznak utcára dobott kölyök állatokkal, sokszor anyjuk társaságában. Nem ritka az sem, hogy a vemhes állat kényszerül gazdái „jóvoltából” kóborolni.
 
Az utcán élő állatok gyakran keresnek egy-egy védett zugot, ahol világra hozhatják kicsinyeiket. Így történt ez az állomás környékén is. Az arra járó jólelkű emberek etettek, itattak néhány kutyust, így egyikük odafialt a biztonságosnak tűnő bokrok fedezékébe. Az anyaállat és a párja, egy fajtatiszta beagle ezután lelkiismeretesen őrizték utódaikat ösztöneik parancsa szerint. Az arra járó embereket megugatva próbálták távolt tartani a kicsiktől.
 
Többszöri próbálkozás után az Alapítvány munkatársainak sikerült befognia az anyaállatot és utódait.
 
Mind a négy eb kiváló kondícióban és egészségi állapotban van és élvezi az Alapítvány vendégszeretetét.
 
A kóbor kutyák jellemzően nem agresszívek, oda-oda csapódnak egy- egy járókelőhöz, mintegy jelezve, hogy szeretnék gazdául fogadni, azonban sokan nem ismerik fel a kutya jelzéseit, testbeszédét, ezért is fordulhatott elő pár hete, hogy a Holló utcán kóborló dalmata félelmében megkapta azt őt megsimogatni akaró kezét.
 
 
 
 
 
A kutyaharapások nagy része kiküszöbölhető lenne, ha az állatok viselkedését jobban értenék az emberek, ezért is indította el az Állatbarát Alapítvány a "Tanuljunk kutyául" elnevezésű programot. A program keretében gyakorlott kutyakiképző ad tanácsot, illetve segít egyszerűbb engedelmességi feladatok megtanításában. A program szombat délelőttönként 9 órától ingyenesen látogatható
 
A városban levő kóbor kutyák begyűjtése kötelező önkormányzati feladat, melyet a város a gyepmesteri telepen keresztül lát el A helyi rendelet szerint 2 hétig kötelesek tartani a befogott kutyát, ha nem jelentkezik a gazdája, vagy nem sikerül örökbe adniuk az állat elaltatásra kerül. A gyepmesteri telepen annak ellenére, hogy internetes honlapon (www.nyirvv.hu) és civil szervezeteken keresztül is igyekeznek gazdát találni, a befogott állatok 2/3-át el kell, hogy altassák.
 
 
 
 
2 ÁLLATON SEGÍT, HA ÖRÖKBEFOGAD AZ ALAPÍTVÁNYTÓL.
 
Az Állatbarát Alapítvány civil szervezetként segít az állatotthonba kerül állatoknak új gazdát találni. Az alapítványnál addig lehet az állat, amíg végleges befogadót nem találunk neki, a gyepmesteri teleptől eltérően nem kerül sor altatásra. Új állat befogadására azonban csak akkor van lehetőség, ha örökbeadással hely szabadul fel ezért kérik az Alapítvány munkatársai, hogy akinek lehetősége van az fogadjon örökbe állatot az Alapítványtól, illetve, hogy lehetőség szerint minél többen ivartalanítsák állataikat, amellyel megakadályozható a további szaporulat világra jötte és az, hogy a nem kívánt illetve megunt állatok az utcára kerüljenek.