Kóstolja meg Magyarországot a Sóstói Múzeumfaluban
A rendezvény a népi ételek, agráripari termékek nemzetközi seregszemléje. Idén Dél-Amerika lesz a program kiemelt vendége, s ennek keretében a jármi kiállítóházban ottani népviseletekből és a helyiek mindennapi életéből nyílik kiállítás. A ház udvarán hagyományos módon főzött indián ételek kóstolójával várják az érdeklődőket.
Szeptember 17-18
A program szeptember 17-én 13 órától 18 óráig és 18-án 10-től 18 óráig tart.
A több mint 150 magyarországi és szomszédos országokbéli (ukrajnai, szlovákiai és romániai) résztvevő megismerteti a közönséget saját szűkebb pátriája hagyományos ételeivel, melyeket meg is lehet kóstolni, vagy a kicsomagolt termékeket meg is lehet vásárolni.

A „Kóstolja meg Magyarországot!” címmel szeptember 17-18-án (pénteken-szombaton) a Sóstói Múzeumfaluban zajló rendezvényen Magyarország különböző területeiről, a szomszédos országok határmenti területeiről (Kárpátaljáról, a Vajdaságból és Kelet-Szlovákiából) érkezett csapatok a vidékükre jellemző ételeket készítik el, s kóstoltatják meg a múzeumba látogató közönséggel.
A közel három tucat jelentkező társaság között kuriózum a dél-amerikai ízeket idevarázsoló ecuadori csapat, hiszen a program idei kiemelt vendége a dél-amerikai Ecuador az onnan származó viseletkiállítással. A megye nemzetiségeinek (tirpákok, ruszinok, lengyelek, németek) hagyományos ételei is felkerülnek a képzeletbeli palettára, de érdemes megkóstolni az orfűi medvehagymás rőzsehúst, a tóparti tirpák árvagulyást vagy a cakompakk-ot pandúr módra éppúgy, mint az ungvári szabadtéri múzeumosok hucul borscsát, a kelet-szlovákiai iskeiek brindzás haluskáját és a vajdasági tornyosiak szármáját.
A motorizáció őskorának képviselői is jelen lesznek a rendezvényen, hiszen a nyíregyházi veterán motorok és autók szerelmesei – azon kívül, hogy kiállítják féltve őrzött járgányaikat – „bakkancsos motoros slambuc” fantázianevű ételükkel örvendeztetik meg a látogatókat.
S hogy mindezen ételek ne csak a pillanat részeseivé váljanak, a szokásos receptfüzet is elkészül, s tartalmazza majd’ minden itt készült étel leírását.
Az ízkavalkádot a hagyományos italok, feldolgozott termékek és gyümölcsök bemutatója és vására egészíti ki. Aki vidékünk specialitásait – az aszalt szilvát, szilvalekvárt vagy szilvapálinkát – szereti, éppúgy megtalálhatja majd, mint a bihari szárított tésztaféléket vagy a sajtok sokféle változatait.
Idén sem marad el a Slow Food országos seregszemléje, ahol a „komótos étkezés” hívei találkoznak, cserélik ki tapasztalataikat s fogyasztják el kuriózum-ételeiket.

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







