Megerőszakolt fiú Tiszavasváriban

Megerőszakolt fiú Tiszavasváriban A Tiszavasvári Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak miatt őrizetbe vett egy 19 éves fiatalembert, a megalapozott gyanú szerint vasárnap hajnalban megerőszakolt egy 15 éves fiút.

A nyomozás adatai szerint a kb. 190 cm magas, testes elkövető egy szórakozóhelyen elegyedett szóba az alacsony, vékony sértettel, kicsalta az épület mögé, majd erőfölényét kihasználva erőszakkal fajtalankodott vele.

 

A fiatalkorú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A súlyos testi sértés miatt büntetett előéletű gyanúsított azt állítja, ittassága folytán nem emlékszik a történtekre.

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság kezdeményezi előzetes letartóztatását.

 

Szemérem elleni erőszak
Btk. 198. §
(1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.