Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők

Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők Az Állatbarát Alapítvány munkatársait számos esetben hívták sérült, krízis helyzetben lévő állatokhoz. Többségében autó által elütött kutyákról, cicákról érkezett hír. Az állatmentő késlekedés nélkül indult a helyszínre, hogy segítsen a bajba jutott állatokon.

A sérült állatokat minden esetben állatorvosi ellátáshoz juttatták az állatbarátok, de volt amikor még így sem lehetett megmenteni az életüket.
 
Így történt ez a Nagyhalász határában elütött és az árokba sodort kutya esetében is, amit az Ibrányi tűzoltók segítségével sikerült kiemelni. Az eb sajnos a gondos orvosi ellátás ellenére, gerincsérülése és a kihűlés miatt az elpusztult a Barzó állatklinikán.
 
Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők 
 
 
Szerencsésebben végződött a kalandja annak a németjuhász keverék kutyusnak, aki Kótajban akadt fönt egy kerítésen. A rendőrség jelzése alapján érkeztek az Állatbarátok a helyszínre, ahol a bajba jutott állat annyira kétségbeesetten próbálta kiszabadítani beszorult lábát a lécek közül, hogy komoly sebeket okozott azon. Megmenekülését és ellátását követően az Állatotthonban lábadozik.
 
Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők 
 
 
Elütött puli keverékhez riasztották az állatmentőt Nyíregyházán a kutyus mindkét bal oldali lábán nyílt sebek és izületeiben rándulások, csontjain törések keletkeztek. Az orvosi ellátása után nyugodt, körülmények között lábadozik az Állatbarát Alapítvány Állatotthonában.
 
Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők
 
 
Tegnap este egy sérült szemű pincsi keverék kutyus miatt hívták az ügyeleti telefonszámot. Az eb a Nyíregyházi Főiskolára sétált be vérző fejjel. A mentést követően orvosi ellátásban részesült, és bár súlyosak a sérülései, az állatorvos szerint a kutya teljesen fel fog épülni.
 
Az elmúlt héten sem unatkoztak az állatmentők
 
 
Az Állatbarát Alapítvány arra kéri a megye lakosságot, hogy ne menjenek el tétlenül egy-egy sérültnek tűnő állat mellett meghosszabbítva annak szenvedéseit, hanem győződjenek meg az állat állapotáról, és ha az segítségre szorul hívják az Állatmentő 24 órán át elérhető ügyeleti telefonszámát: 06-20/9605-402.