Az év végi ünnepekkel kapcsolatos rendőrségi ellenőrzések
Az év végi ünnepekhez közeledve a rendőrség fokozott ellenőrzésekkel és jelenléttel készül a közterületeken, nyilvános helyeken, elkövetett bűncselekmények és szabálysértések megelőzésére.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr- főkapitányság a jogsértések megelőzése, az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében 2010. november 25-én 06.00 órától 2011. január 01-én 24.00 óráig terjedő időszakra a teljes megyére kiterjedően fokozott ellenőrzés tart. Az akció célja az év végi ünnepekhez kötődő közterületen folytatott jogsértő tevékenységek megelőzése, visszaszorítása, felderítése és az állampolgárok biztonságérzetének javítása.
A rendőrség fokozott rendőri jelenlétet biztosít a közterületeken, a főbb közlekedési útvonalakon, nyilvános helyeken és bevásárló központok környékén illetve olyan rendezvények helyszínén, amelyek nagyobb tömeget vonzanak. Kiemelt figyelmet fordít a vagyon és személy elleni bűncselekmények a köznyugalmat súlyosan veszélyeztető bűncselekmények (rablások, alkalmi és trükkös lopások, zseblopások, testi sértések és a garázdaságok) bűncselekmények megelőzésére a bevásárló központok, áruházak, piacok, pénzintézetek, üzemanyagtöltő állomások, vasúti- és autóbusz pályaudvarok, nagy tömegeket vonzó rendezvények, jelentős tömegközlekedési csomópontok folyamatos rendőri ellenőrzésével.
A fenyőfalopások megelőzése érdekében együttműködik az állami- és magánerdők kezelésével megbízott szervezetek vezetőivel, erdészekkel, közterület felügyelőkkel, a mezőőri szolgálatokkal, polgárőrökkel. A közös szolgálatok alkalmával ellenőrzik a közúton jelentős mennyiségű fenyőfát szállító járműveket, a fa származását, valamint a közterület felügyeletekkel közreműködve vizsgálják a közterületi árusok árukészletének eredetét.
Az elrendelt fokozott ellenőrzés keretében figyelmet fordítanak a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket birtoklók kiszűrésére és a pirotechnikai termékek birtoklásának, forgalmazásának szabályaira.
Az év végi ellenőrzéseket a rendőrség társszervek mint például a Vám és Pénzügyőrség, Természetvédelmi Hivatal, APEH, ÁNTSZ, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal, Szerencsejáték Felügyelet, Természetvédelmi Hivatal, Országos Munkaügyi Központ, Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, Nemzeti Közlekedési Hatóság, Helyi polgárőr szervezetek, Polgármesteri hivatalok szakigazgatási szerveinek (halőrök, mezőőrök, településőrök), Közterület Felügyeletek bevonásával végzi.
Kiemelt határrendészeti feladata a rendőrségnek az ünnepek kapcsán megnövekedő határforgalom miatti torlódások kezelése, szükség esetén az utazó közönség más határátkelőhelyre történő irányítása, a zöldhatár útvonalak fokozottabb ellenőrzése.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján intézkedünk a határforgalom szempontjából kiemelkedő napszakokban és időszakokban a határátkelőhelyek maximális áteresztőképességének biztosítására. Az akció ideje alatt fokozottan ellenőrizzük a be- és kilépő jármű és személyforgalmat, különös figyelmet fordítva a körözött személyek kiszűrésére.
A közlekedési balesetek megelőzése és az ittas vezetők kiszűrése érdekében a megye közútjainak főbb közlekedési útvonalain folyamatosan számítani kell rendőri ellenőrzésekre.
A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Rendőr- főkapitányság az év végi ünnepekkel kapcsolatos rendőri ellenőrzésbe bevonta a megyénkkel szomszédos Román Szatmár- megyei Rendőr- főkapitányságot is. A román kollegák közreműködő jelleggel a magyar rendőrök mellett vesznek részt a fokozott ellenőrzésekben, elsősorban bevásárlóközpontok, nagy forgalmat lebonyolító piacok, illetőleg pályaudvarok környezetében.

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyári programsorozatának befejezésével és a jubileumi 25. VIDOR Fesztivál zárása után pár nappal tartotta a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését.
Jeles eseményt ünnepel hamarosan Nyíregyháza: idén huszonötödik alkalommal rendezi meg a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyháza MJV Önkormányzata a VIDOR Fesztivált, a régió legnagyobb, legrangosabb kulturális rendezvényét. A VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje augusztus 21-től augusztus 29-ig gazdag színházi és zenei kínálattal, vidám, ünnepi pillanatokkal várja a közönséget. A város főterén fellép például Demjén Ferenc, a Follow the Flow, Nagy Bogi, valamint a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.
A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
2026. június 13-án, szombaton rendezték meg az V. Jótékonysági FÓKUSZBAN A MÓKA Kutyás Versenynapot Nyíregyházán, a Guido Lovasparkban. A kutyás programot a FÓKUSZ Mentő- és Segítőkutyás Egyesület szervezi minden évben, melynek célja egy kötetlen, baráti hangulatú, sok nevetéssel tarkított nap, amivel az egyesület kutyáinak képzését támogathatják az érdeklődők.
2026. május 30-án, szombaton várták a gyerkőcöket (és persze szüleiket) az Állatbarát Alapítványnál. A menhelyen sok színes programmal készültek a Gyereknap alkalmából, de a legfontosabb, hogy ilyenkor az állatotthon legtöbb kutyusa el tud menni sétálni és egyéni figyelmet kap.
2026. május 2-án, szombaton került megrendezésre a
Két házaspár találkozik, hogy civilizáltan megbeszéljék gyermekeik iskolai verekedését. De amit eleinte értelmes beszélgetésnek szánnak, hamar groteszk, komikus vagdalkozásba torkollik. Hol a szókimondó őszinteséget, hol a politikailag korrekt előzékenységet viszi túlzásba valaki, míg végül egyformán ijesztő szörnyetegekké válnak mind. Lassan fény derül a civilizált viselkedéssel leplezett morális káoszra, képmutatásra és a kapcsolati problémákra. A magyar származású Yasmina Reza világhírű darabja feszes ritmusával, pengeéles dialógusaival, mesterien leplezi le a jólneveltség álarcát viselő felnőttek ösztönös indulatkitöréseit, miközben sziporkázó színészi játékra ad lehetőséget.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
Kutyakozmetika 







